Az iszlamisták ellen
Átfogó francia katonai hadművelet Maliban
Átfogó katonai hadműveletet indított Franciaország az iszlamisták ellen Mali északi részén.
2013.04.08 16:07MTIA többnapos, Gusztávnak keresztelt akció keretében a Gaótól északra található egyik völgyet kutatják át terroristákat üldözve. A Bamakótól 1200 kilométerre fekvő, Észak-Mali legnagyobb településének számító várost és környékét a múlt évben a Mozgalom a Nyugat-afrikai Dzsihád Egységéért, valamint az Iszlám Magreb al-Kaidája kerítette hatalmába. Az iszlamista csoportokat a francia és az afrikai csapatok űzték ki a január 11-én kezdődött katonai hadműveletük során.
Bár a vasárnap indult hadművelet első napján nem sikerült a terroristák nyomára bukkanni, több elrejtett fegyvert találtak. A helyi francia szárazföldi erőket vezető Bernard Barrera tábornok elmondta, hogy a 20 kilométer hosszú völgy szerintük a terroristák logisztikai bázisa. A területet bekerítették, a kijáratokat lezárták, és módszeresen átfésülik a kiszáradt folyómedret (arabul vádit).
„Ez már a negyedik vádi Gao környékén, amelyet átkutatunk” – mutatott rá Barrera, hozzátéve, hogy a jövőben is lehet hasonló, de esetleg kevésbé nagy ívű akciókra számítani.
Maliban jelenleg mintegy négyezer francia katona harcol az iszlamista csoportok ellen. Párizs április végén megkezdi a csapatok kivonását, így év végére már csak mintegy ezren maradnak a nyugat-afrikai országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


