Francia védelmi miniszter
Mali még nem szabadult fel teljesen!
Mali területének felszabadítása még nem fejeződött be - jelentette ki egy hétfői interjúban a francia védelmi miniszter.
2013.03.04 07:55MTIJean-Yves Le Drian azt követően nyilatkozott egy párizsi újságnak, hogy a múlt hét végén súlyos harcok voltak francia egységek és az iszlamisták között az ország északi részében. A Gao környékén lezajlott összecsapásokban a francia katonák az iszlamisták legalább 50 harcosát ölték meg.
Az interjúban a miniszter utalt arra, hogy az iszlamisták ellen januárban indított katonai intervenció tovább folytatódik. A mali kormányzat, illetve a biztonsági erők egyelőre még nem képesek arra, hogy kezükbe vegyék saját jövőjük alakítását - tette hozzá.
A védelmi miniszter nem erősítette meg a csádi hadseregnek azt a hétvégi bejelentését, amely szerint a Maliban zajló harcokban megölték Mohtar Belmohtart, az al-Kaida észak-afrikai szárnyának egyik vezetőjét, aki az algériai ain-amenászi gázmezőn január közepén végrehajtott, számos külföldi és algériai alkalmazott halált követelő terrortámadás értelmi szerzője volt.
Jean-Yves Le Drian a halálhírrel kapcsolatban csupán értesülésekről beszélt, amelyeket - mint fogalmazott - Párizs egyelőre nem tud megerősíteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


