"Ha egy ország bekerül a hírekbe"
Tömegesen mennének Észak-Koreába a brit turisták
Meredeken megugrott az észak-koreai társasutazások iránt érdeklődő britek száma annak nyomán, hogy a phenjani rezsim atomháborút sem kizáró, egyre élesebb retorikájának hatására az ország a lapok címoldalaira került.
2013.04.07 18:33MTIAz észak-koreai szervezett utazásokra szakosodott legnagyobb brit iroda, a Regent Holidays marketingigazgatója, Gillian Leaning a The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak elmondta, hogy az utóbbi napokban 400 százalékkal emelkedett az észak-koreai látogatás feltételeit firtató telefonhívások száma.
"Ha egy ország bekerül a hírekbe, akár jó, akár rossz okokból, az emberek kíváncsivá válnak ... Észak-Korea általában nem jelenik meg az utazók radarernyőin, most azonban megjelent, az emberek saját szemükkel akarják látni, hogy milyen is az az ország" - fogalmazott a Regent Holidays igazgatója.
A brit külügyminisztérium utazási információs szolgálata a tárca honlapján olvasható, jelenleg érvényes álláspont alapján nem tanácsolja el a briteket Észak-Korea felkeresésétől. A minisztériumi értékelés szerint az Észak-Koreába utazókat az elmúlt időszak egyre élesebb hangú hivatalos nyilatkozatai ellenére sem fenyegetik a korábbinál nagyobb kockázatok vagy veszélyek.
A Foreing Office mindazonáltal hangsúlyozza, hogy a helyzet gyorsan változhat, és azt tanácsolja az utazni készülőknek, hogy rendszeresen tanulmányozzák a minisztérium utazási információs szolgálatának közleményeit.
A Regent Holidays észak-koreai ajánlatai nem olcsók: a cég értékesítési portálján 990 fonttól 2795 fontig (360 ezer forinttól egymillió forintig) terjednek az árak. A legolcsóbb út egy négynapos hétvége, a legdrágább egy 18 napos körút, ráadásul mindegyik utazás Pekingből indul, és a részvételi díj nem tartalmazza a Pekingig szóló repülőjegyet, sem az ottani szállásköltségeket.
Ennek ellenére a cég kínálatában szereplő legdrágább észak-koreai út, a 18 napos, 2795 fontos körutazás az idei évre már betelt, és az iroda csak 2014-re fogad el jelentkezéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


