"Eseménytelen" volt
Levegőben tesztelték a Boeing 787-est
A Boeing amerikai repülőgépgyártó cég pénteken elvégezte 787-es Dreamliner típusú utasszállító repülőgépe újratervezett akkumulátorrendszerének próbáját.
2013.04.06 09:24MTIA tesztrepülésen, amely két óra hosszat tartott, az amerikai légügyi hatóság (FAA) két szakértője is részt vett. A gyár szerint a próba "eseménytelen" volt, a légi teszt eredményeit és más, még a földön, valamint laboratóriumi körülmények között elvégzett próbák adatait hamarosan közzéteszik.
A próbarepülést az akkumulátorrendszer egyhónapos, mindenre kiterjedő földi tesztelése előzte meg.
Ez egy újabb lépést jelenthez ahhoz, hogy a szövetségi légügyi hatóságok engedélyt adjanak az akkumulátorrendszeren végrehajtott módosítások alkalmazására, valamint ahhoz, hogy a géptípus ismét forgalomba álljon. A gyár gépeivel az év elején több váratlan esemény történt. Két esetben az akkumulátorok túlmelegedése okozott elektromos tüzet.
Egy akkumulátorhiba miatti január 16-ai kényszerleszállás után pedig a típust világszerte földre parancsolták a légügyi hatóságok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


