Boeing 787-esek
Véget ért a Dreamlinerek üzemanyag-szivárgásával kapcsolatos japán vizsgálat
Lezárta a Boeing 787-es Dreamliner utasszállító repülőgépek üzemanyag-szivárgásával kapcsolatos vizsgálatát a japán közlekedési minisztérium, és a problémát pedig megoldottnak tekinti - jelentette a Nihon Keidzai Simbun japán üzleti lap pénteken.
2013.02.22 08:53MTIA minisztérium azt közölte, hogy a gép üzemanyagtartályai közötti kerozinelosztást szabályozó rendszer csöveinek bevonatával voltak gondok, amelyek szelepek meghibásodásához vezettek. A minisztérium a hibák javítására vonatkozó instrukciókkal látta el az amerikai céget és a szelepek brit gyártóját.
A vizsgálatot azután rendelte el a japán kormány, hogy a Japan Airlines légitársaság egy 787-eséből január 9-én kerozin folyt el a bostoni repülőtéren, január 13-án pedig ugyanezen légitársaság ugyanazon gépénél észleltek üzemanyag-szivárgást a tokiói Narita légikikötőben.
A Boeing legújabb modelljét ideiglenesen világszerte kivonták a forgalomból, miután a típussal több váratlan esemény történt ez év elején. Két incidens a gép akkumulátorainak meghibásodása miatt következett be. Mivel az amerikai és japán légi közlekedési hatóságok ezzel kapcsolatos vizsgálata még tart, a gépek továbbra is a földön maradnak.
Kapcsolódó írások:
- Tesztrepülésre már felszállt az első Dreamliner
- Több száz járatot töröl az ANA a Dreamlinerek kiesése miatt
- Levegőben tesztelné a 787 Dreamliner akkumulátorát a Boeing
- Dreamliner: már korábban is többször kellett akkumulátorokat cserélni
- Dreamliner - rövidzárlatra és hőinstabilitásra utaló jelek
- Leállította a Boeing a Dreamlinerek szállítását
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


