Több mint két óra esemény nélkül
Tesztrepülésre már felszállt az első Dreamliner
Először emelkedett levegőbe tesztrepülésre a Boeing egyik 787-es Dreamlinere azóta, hogy egy hónappal ezelőtt a sorozatos meghibásodások miatt szerte a világon a földre parancsolták a gépeket.
2013.02.10 08:59MTIA Boeing közlése szerint az egyik Dreamliner a vállalat seattle-i repülőteréről szállt fel, és több mint kétórás "eseménytelen" tesztrepülés után ugyanott landolt. A vállalat mérnökei közben figyelték a 787-es akkumulátorainak működését. Marc Birtel, a vállalat szóvivője közölte, hogy a közeljövőben több tesztrepülést hajtanak végre a Dreamlinerekkel.
A 787-esekkel az elmúlt hetekben összesen öt váratlan esemény történt, és két ízben a repülők akkumulátorai égtek le. Emiatt a gépeket nem engedik repülni sehol a világon a hibák kivizsgálásáig. A Boeing a problémák miatt ideiglenesen felfüggesztette a gépek szállítását is. Szerte a világon eddig ötven Dreamliner repült, és 800 megrendelés érkezett az amerikai gyártóhoz.
A gépek leállása komoly károkat okoz a gyártónak és a megrendelőnek egyaránt, nem is beszélve az Airbusszal versengő Boeing presztízsveszteségről.
Szakértők felhívták a figyelmet, a tesztrepülés annak jele, hogy a repülőgépgyártó még nem talált megoldást a több mint egy hónapja tartó problémára, a kísérleti repülések ugyanis csak előidézhetik azokat a körülményeket, amelyek megmagyarázhatják a hiba kialakulásának okát. A szakemberek egyben rámutattak: szokatlanok az ilyen tesztrepülések azt követően, hogy a járműtípus már korábban megkapta a szakhatóságok típusengedélyét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


