Rakétaelhárítás
Japán felkészült a legrosszabbra Észak-Korea fenyegetőzései miatt
A japán kormányszóvivő csütörtöki bejelentése szerint Tokió "felkészült a legrosszabb eshetőségre" is Phenjan folyamatos fenyegetései és provokációi fényében, miközben a védelmi miniszter közölte, hogy Japán az Egyesült Államokkal együttműködve válaszolni fog egy esetleges észak-koreai rakétakilövésre.
2013.04.04 12:35MTISzuge Josihide kormányszóvivő elmondta: Tokió Washingtonnal és Szöullal együttműködve szoros figyelemmel követi az észak-koreai eseményeket, miután Phenjan állítólag egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát helyezett át Japán felé néző keleti partvidékére.
Az esetleges rakétakilövéssel kapcsolatban Onodera Icunori nemzetvédelmi miniszter csütörtökön leszögezte: Japán "felkészül a válaszadásra". Onodera emellett arra utasította beosztottjait, hogy fokozzák a hírszerzést és az Egyesült Államokkal való együttműködést az észak-koreai fejleményekkel kapcsolatban.
A miniszter szerint Tokió a rakétaelhárítás terén is egyeztetéseket folytat Washingtonnal, miután a Pentagon bejelentette, hogy elfogórakétákat telepít Guam szigetére az elkövetkezendő hetekben. Ivaszaki Sigeru tábornok, japán vezérkari főnök pedig arról számolt be, hogy a miniszter utasítására a hadsereg megkettőzi hírszerzési tevékenységét, és intenzívebbé teszi az információmegosztást az Egyesült Államokkal.
Szuga kormányszóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy Kínára és Oroszországra "fontos szerep" vár az Észak-Koreával kapcsolatos feszültség enyhítésében.
A bezárkózó kommunista rezsim a héten bejelentette, hogy újraindítja minden atomlétesítményét, lezárta a Dél-Koreával közösen üzemeltetett keszongi különleges gazdasági övezetet, valamint atomcsapással fenyegette meg Szöult és Washingtont. Phenjan korábban Japánban lévő amerikai bázisok elleni támadást is kilátásba helyezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


