Könnygáz
Egy palesztin fogoly halála miatt tört ki tiltakozáshullám Izraelben
Az izraeli börtönőrök könnygázzal állították helyre a nyugalmat a palesztin rabok körében, miután lázongások törtek ki egy kedden rákbetegségben - a tiltakozók szerint a szükséges kezelés hiánya miatt - elhunyt palesztin rab halála nyomán.
2013.04.02 19:13MTIIdén már a második palesztin vesztette életét izraeli fogságban, s emiatt zavargások voltak mind az izraeli börtönökben, mind az 1967-ben megszállt Ciszjordániában. A palesztinok azzal vádolják Izraelt, hogy nem nyújtottak megfelelő orvosi ellátást a kedden elhunyt fogolynak.
Mahmúd Abbász palesztin elnök szerint az izraeli kormány semmibe vette a 64 éves Majszara Abu Hamdíje régóta esedékes jogosultságát szabadon bocsájtására. Hamdíjét azért ítélték életfogytiglani börtönre, mert 2002-ben merénylőt toborzott egy akcióhoz: a terv az volt, hogy pokolgépet robbantanak egy jeruzsálemi kávéházban. A robbanószerkezet nem lépett működésbe.
Abu Hamdíje rákbetegségét két hónappal ezelőtt állapították meg, azóta orvosi kezelés alatt állt, nyilatkozta az izraeli börtönhatóság képviselője. Egy héttel ezelőtt - miután kiderült, hogy betegsége gyógyíthatatlan - megindították az eljárást szabadon engedésére, de a procedúra vége előtt meghalt egy izraeli kórházban.
"Meglepetésként ért minket testvérünk halála a börtönben"- mondta Mahmúd Abbász palesztin elnök. "Megpróbáltuk kiszabadítani és kezeltetni, de az izraeli kormány megtagadta szabadon engedését, ami halálához vezetett", tette hozzá.
Abu Hamdíje halála több börtönben is a fogvatartottak tiltakozását váltotta ki. A dél-izraeli Ramon börtönben a rabok tárgyakkal dobálták az őröket, akik könnygázzal válaszoltak. Három fogoly és hat börtönőr könnygáz belélegzése miatt ápolásra szorult.
Hebronban, Abu Hamdíje szülővárosában, álarcos fiatalok kövekkel dobálták az izraeli katonákat. Komoly sérülésekről nem számoltak be.
Izraelben jelenleg mintegy 4800 palesztint tartanak fogva, a jeruzsálemi hatóságok szerint többségüket a zsidó állam elleni tényleges vagy tervbe vett támadások miatt. Közülük 178-an "adminisztratív foglyok", vagyis bírósági eljárás nélkül börtönözték be őket, három-hathónapos megismételhető időszakokra, feltételezett terrortevékenységért, titkosított bizonyítékok alapján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06