Akadémikusok
"Én nem a nyugati régióban, hanem a Bánságban születtem"
Román akadémikusok a történelmi identitások alapján szerveznék a közigazgatási régiókat.
2013.04.02 17:40MTIA romániai régiókat a történelmi identitások alapján kell megrajzolni - vélekedett több akadémikus azon a fórumon, amelyet az ország közigazgatási átszervezéséről rendeztek kedden Bukarestben, tudósok és politikai döntéshozók részvételével.
"Mi az a nyugati régió? Én nem a nyugati régióban, hanem a Bánságban születtem" - mondta Ioan Paun Otiman agronómus, közgazdász, a Román Akadémia titkára arra utalva, hogy az égtájak alapján elnevezett jelenlegi fejlesztési régiókat mesterségesen hozták létre. Az akadémia székházában rendezett keddi fórumon több tudós is ellenezte azt a - bukaresti kormány által javasolt - megoldást, hogy a fejlesztési régiókat emeljék közigazgatási rangra. Ehelyett a történelmileg kialakult, és közismert elnevezéssel is rendelkező hagyományos identitásokat javasolták szervező elvként a régiók kialakításához.
"A történelmi régiókból kell kiindulnunk. Én például el tudok képzelni egy észak-erdélyi, egy dél-erdélyi régiót, egy különálló Olténiát, illetve Dobrudzsát, egy Duna-menti és egy Kárpáti Munténiát" - magyarázta az MTI-nek Razvan Theodorescu történész, volt kulturális miniszter.
Arra a kérdésre, hogy a történelmi Székelyföld önálló régió lehetne-e, Theodorescu nemmel válaszolt, azt állítva, hogy történelmi hagyományai Hargita megyét inkább egy észak-erdélyi, Kovásznát pedig egy dél-erdélyi régióhoz sorolnák. Az akadémikus szerint azonban nem jó a fejlesztési régiókon alapuló hétrégiós felosztás: legalább 11-re lenne szükség.
Az erdélyi magyarság érdekképviselete azért ellenzi a Ponta-kormány hétrégiós javaslatát, mert egy ilyen regionális felosztás azt jelentené, hogy a magyarlakta területeket román többségű régióba olvasztanák. A romániai magyar politikai szervezetek ezzel szemben több kisebb régiót javasolnak, amelyek között a történelmi Székelyföld és a Partium önálló régióként maga dönthetne fejlesztési prioritásairól.
A Román Akadémián rendezett fórumon a politikusok nem beszéltek konkrét felosztásról. Victor Ponta kormányfő az uniós támogatások miatt nevezte fontosnak a régiók kialakítását.
Kapcsolódó írások:
- Besült áprilisi tréfák: az első világháborús bombától a román Playboyon át Husszein poénjáig
- Túl sok a főnök - leépítések a román államigazgatásban
- Román embercsempészt fogtak el Hegyeshalomnál
- Lebukott a hamis ausztrál bankkártyákat használó román férfi
- Képpel: román "szurkolói" hadüzenet: rongyégetés és etnikai terrorizmus
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


