Szegeden
Lebukott a hamis ausztrál bankkártyákat használó román férfi
Tetten érték a rendőrök azt a román férfit, aki "klónozott" bankkártyákkal vett fel készpénzt szegedi, szőregi és deszki automatákból.
2013.03.29 10:32MTISzenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a férfi ausztráliai bankokhoz tartozó hamis kártyákkal Szegeden, Deszken és Szőregen vett fel készpénzt március 22-én és 28-án. A 37 esztendős gyanúsított próbálkozásai több esetben sikerrel jártak, így összesen valamivel több mint kétmillió forint készpénzhez jutott hozzá.
A Szegedi Rendőrkapitányság az érintett bank biztonsági szolgálatától kapott információk alapján csütörtökön délután fogta el a férfit, miután újabb négyszázezer forintot vett föl. A román állampolgár által vezetett autót a csongrádi megyeszékhely központjában állították meg a járőrök, miközben a férfi egy újabb ATM-et keresett - közölte a százados. Hozzátette: a jármű átvizsgálása során a rendőrök jelentős mennyiségű készpénzt, valamint hamis bankkártyákat foglaltak le.
A férfi ellen visszaélés készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, a gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását - tudatta a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


