Több ezer ember vesztette életét
Március volt a szíriai belháború legvéresebb hónapja
Több mint hatezer ember - egyharmaduk civil - vesztette életét márciusban a szíriai harcokban, ez volt a legvéresebb hónapja az országot immár két éve sújtó polgárháborúnak.
2013.04.02 00:34MTIAz Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni székhelyű szervezet, amely szemben áll Bassár el-Aszad elnök rendszerével, a mindkét oldalon elkövetett emberi jogellenes cselekményeket vizsgálja.
Rami Abdel Rahmán igazgató hétfőn Bejrútban elmondta: az általa képviselt központ a szíriai konfliktusnak 62 554 halálos áldozatát tudta eddig dokumentálni, mivel azonban nincsenek pontos adatok, a halottak száma ennél sokkal magasabb lehet. Az OSDH becslései szerint valójában mintegy 120 ezer ember vesztette életét az elmúlt két esztendő véres eseményei miatt.
Március volt a legvéresebb hónap - tette hozzá az igazgató. Közölte, hogy ekkor több mint hatezer ember vesztette életét; egyharmaduk a polgári lakossághoz tartozott, köztük csaknem háromszáz volt a gyermek. Ezzel a fegyveres konfliktusban összesen meghalt gyermekek száma 4390-re emelkedett - mondta Abdel Rahmán.
A brit Reuters hírügynökség emlékeztetett, hogy az ENSZ adatai szerint Szíriában a polgárháborúban eddig összesen 70 ezer ember lelte halálát. Az OSDH igazgatója szerint ugyanakkor az egymással harcoló felek mindegyike igyekszik kevesebb "saját halottat" közölni a nyilvánossággal, hogy így tartsa fenn a harci morált saját táborán belül.
Az OSDH szerint rengeteg ember sorsáról nem tudni semmit. Így ismeretlen azoknak a száma, akik a konfliktus kezdete óta esetleg meghaltak a rezsim börtöneibe vetett tízezrek közül. Mint ahogy az is talány, hogy a lázadók hány foglyul ejtett kormánykatonát végeztek ki. Az OSDH nem tud azonosítani 2250 olyan embert sem, akik Szíriában haltak meg, miután külföldről csatlakoztak a lázadó erőkhöz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


