Lesz béke?
A katonai forródrótot is megszüntette Észak-Korea Szöullal
A közvetlen telefonösszeköttetések korábbi megszakítása után a katonai forródrótot is megszüntette szerdán Észak-Korea Dél-Koreával.
2013.03.28 06:28MTISzöuli értesülések szerint egy magas rangú észak-koreai katonai tisztségviselő tájékoztatta erről a dél-koreai hatóságokat, azt hangoztatva: nincs szükség a katonai kommunikáció folytatására egy olyan helyzetben, amikor háború törhet ki bármelyik pillanatban. Hozzáfűzte: bármiféle katonai párbeszédet, illetve kommunikációt csak akkor újíthatnak fel, ha Dél-Korea beszünteti "ellenséges akcióit" Észak ellen.
A hivatalosan humanitárius célokat szolgáló, a két ország vöröskeresztjét összekapcsoló panmindzsoni kommunikációs kapcsolatot Észak-Korea március 13-án szakította meg, válaszul az ellene hozott újabb ENSZ-szankciókra és a dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlatra. A katonai kommunikációt azonban akkor még érintetlenül hagyta. A szerdai lépés a két Korea közötti feszültség kiéleződésének újabb jele.
Phenjan előző nap jelentette be, hogy harckészültségbe helyezte hadászati rakétaegységeit és tüzérségi - ezen belül nagy hatótávolságú - ütegeit, valamint arra adott parancsot, hogy ezek vegyék célba az Egyesült Államok csendes-óceáni támaszpontjait, kontinentális területét és Dél-Koreát. Az intézkedést feltehetőleg az váltotta ki, hogy a jelenleg zajló amerikai-dél-koreai hadgyakorlat keretében az amerikai erők - Phenjan figyelmeztetése ellenére - újabb berepüléseket hajtottak végre bombázókkal az észak-koreai területek közelében.
Az Egyesült Államok és Dél-Korea március elején kezdte a közös manővert, és az április végéig tart. Észak-Korea február 12-én kísérleti atomrobbantást hajtott végre, amire válaszul az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb büntetőintézkedésekkel sújtotta Phenjant. Ennek nyomán az észak-koreai vezetés közölte, hogy érvénytelennek tekinti az 1953-as háború nyomán Dél-Koreával létrejött fegyverszüneti megállapodást. Elemzők szerint nagyon valószínűtlen, hogy Észak elindítana bármilyen közvetlen támadást a dél-koreai-amerikai gyakorlat idején. Mindazonáltal lehetségesnek mondják, hogy utána kiprovokáljon valamilyen konfrontációt Dél-Koreával, minthogy volt már több, halálos kimenetelű összetűzés az utóbbi években a két Korea között. Megfigyelők szerint a háborús retorikával Phenjannak részben az a célja, hogy növelje a lakosság lojalitását Kim Dzsong Un vezető iránt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


