Szlovákia
Kilenc évre ítélték az ógyallai lövöldöző rendőrt
Kilenc év fegyházbüntetésre és elmegyógyintézeti kezelésre ítélte a bazini (Pezinok) bíróság szerdán azt a volt városi rendőrt, aki tavaly júniusban Ógyallán lelőtt három roma férfit, két másik romát pedig megsebesített.
2013.03.27 16:10MTIA bíróság hármas gyilkosság, kétrendbeli gyilkossági kísérlet, engedély nélküli fegyvertartás és magánlaksértés bűntettében találta vétkesnek Juhász Milánt.
A bíróság jelentősen csökkentette a kiszabható büntetés mértékét, mivel a törvényszéki vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a férfi tettének elkövetése idején csak részlegesen volt beszámítható állapotban.
A három emberéletet követelő tragédia tavaly június 16-án történt. Juhász Milán bement az egyik helyi roma család házának udvarára és lelőtte egy roma család három férfi tagját, a család egy másik férfi illetve egy női tagját pedig megsebesítette. Tette elkövetése után a közelben várta be a rendőröket, majd az után, hogy lebeszélték az öngyilkosságról, feladta magát.
A vizsgálat során kiderült, hogy a férfi tettének kiváltó oka sorozatos munkahelyi kudarcokból származó frusztráció volt. Az elkövető vallomásában azt mondta: nehezen viselte el, hogy városi rendőrként nem tudta megfékezni a véres tettének áldozatává vált népes roma család tagjait, akikhez a tragédiát megelőző hónapokban tizenháromszor kellett kiszállniuk a rendőröknek. "Azon a reggelen arra ébredtem, hogy nem bírom tovább, rendet kell teremtenem köztük" - írta korábban a férfi vallomására hivatkozva a pozsonyi sajtó.
A volt városi rendőr az utolsó szó jogán azt mondta: sajnálja azt, ami történt, ám ehhez semmit sem kíván hozzáfűzni.
Az ítélet jogerős, mivel sem az ügyész, sem a védelem nem akart fellebbezni, a kiszabott büntetés megegyezik az ügyész által javasolttal. A bazini bíróság előtt folyó pert viszonylag rövid idő alatt sikerült lezárni, mivel a vádlott fenntartások nélkül elismerte az ellene felhozott vádakat.
A júniusi hármas gyilkosság és elkövetésének körülményei hatalmas visszhangot váltottak ki a szlovák sajtóban és a közvéleményben. Az indulatokat fokozta, hogy a tragédiát követően felmerült: a lövöldözés hátterében rasszista indíték állt, ám ez nem bizonyosodott be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


