Nem hagyhatja el celláját
A norvég tömeggyilkos nem lehet jelen anyja temetésén
Elutasították a hatóságok a 77 ember meggyilkolásáért elítélt norvég Anders Behring Breivik kérelmét arra, hogy részt vehessen múlt pénteken elhunyt édesanyjának temetésén.
2013.03.26 16:48MTIA 66 éves Wenche Behring Breivik - aki hosszú ideje beteg volt - a most 34 éves férfihoz legközelebb álló családtag volt. Anders Breivik nála lakott abban az időben is, amikor tervezgette 2011 júliusában végrehajtott ámokfutását.
A 21 évnyi, meghosszabbítható büntetésre ítélt Breiviket különösen szigorú biztonsági előírások mellett őrzik Oslo közelében. Börtönének vezetői - ügyvédjének közlése szerint - úgy döntöttek, hogy még ebből a szomorú alkalomból sem hagyhatja el celláját.
A szélsőségesen jobboldali, mindenekelőtt iszlámellenes nézeteket valló Breiviket azért ítélték a Norvégiában kiszabható legsúlyosabb büntetésre, mert autóba rejtett pokolgépet robbantott az oslói kormányszékház közelében, majd fegyveres ámokfutásba kezdett Utoya szigetén, a Norvég Munkáspárt ifjúsági tagozatának táborában. Összesen 77 embert ölt meg, köztük sok tizenévest, elmondása szerint azért, mert a kultúrák egymás mellett élését igyekeztek elősegíteni.
Wenche asszony egyedül nevelte fiát és annak féltestvérét. A családot segítő szociális dolgozók már Anders Breivik kiskorában felhívták a figyelmet arra, hogy a fiú viselkedésében és nevelésében problémák mutatkoznak, és ezt követően el is helyezték őt a családtól. Az asszony a tömeggyilkosság utáni egyik nyilatkozatában elmondta, hogy 2006-os visszatérésekor fia már paranoid téveszmékkel küzdött.
Néhány héttel ezelőtt Wenche Behring Breivik még meglátogatta fiát a börtönben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


