A Hviezdoslav téren gyűltek össze
Az 1988-as gyertyás tüntetésre emlékeztek Pozsonyban
Néhány száz ember gyűlt össze hétfőn este a pozsonyi Hviezdoslav téren, hogy a kommunista karhatalom által negyedszázada szétvert gyertyás tüntetésre emlékezzen.
2013.03.26 02:42MTIAz emberi jogok és a hívők jogainak be nem tartása miatt szervezett megmozdulást 1988. március 25-én a karhatalom vízágyúkkal és gumibotokkal szétverte.
A gyertyás tüntetés az 1968-as reformmozgalom elfojtása utáni Csehszlovákiában a kommunista államhatalom ellen szervezett legjelentősebb megmozdulás volt.
A tüntetést az 1989-es rendszerváltás nyitányának tartják, évfordulója Szlovákiában 1993 óta az emberi jogokért folytatott küzdelem emléknapja.
A megemlékezések sorát a 25. évfordulón a Prímási palota tükörtermében tartott, Szabadságunk története című kollokvium nyitotta meg, majd a Szent Márton-székesegyházban szentmisével folytatódott. A megemlékezés résztvevői a mise után gyertyákkal az egykori tüntetés színhelyére, a Hviezdoslav térre vonultak át, ahol az 1988-as eseményeket idézték fel. A rendezvény közös imádkozással ért véget.
Az 1988-as gyertyás tüntetés célja az volt, hogy békés tiltakozással érje el a katolikus püspökök kinevezését, valamint a teljes vallásszabadság és a polgári szabadságjogok betartását. A megmozdulás az akkori államhatalom széles körű ellenintézkedései ellenére jött létre.
A tüntetésre sok rendőrt vezényeltek ki. A rendezvény eleinte békésen zajlott, ám nem sokkal a befejezés előtt a karhatalom távozásra szólította fel a tüntetőket, majd vízágyúk és könnygázgránátok bevetésével, kutyás-gumibotos rendőrökkel feloszlatta a tömeget.
Kapcsolódó írások:
- Brüsszeli megemlékezés az 1848-as forradalom évfordulójáról
- Francia elnök: a terrorizmus elleni harcban nem lehet lazítani
- Tőkés: a román himnusz sok tekintetben hasonlít Petőfi Nemzeti dalához
- Megemlékezés a zsidó állampolgárok megmentéséről
- Megemlékezés az oroszországi zsidó múzeumban és toleranciaközpontban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


