48 ezer ember menekült meg
Megemlékezés a zsidó állampolgárok megmentéséről
Bulgáriában a napokban emlékeznek meg azokról az 1943-as tüntetésekről, amelyek eredményeként sikerült megmenteni több tízezer zsidót a német koncentrációs táboroktól.
2013.03.10 15:29MTIAz ország több pontján voltak vasárnap megemlékezések a deportálásokat megakadályozó, 70 évvel ezelőtti tömeges tiltakozó megmozdulásokról, amelyek miatt a nácik végül lemondtak a bulgáriai zsidók elpusztításáról.
Bulgária a második világháborúban Németország szövetségese volt, ennek ellenére Európa keleti felében egyedüliként sikerült megmentenie mintegy 48 ezer zsidó állampolgárát a holokauszttól. Vasárnap kívántak megemlékezni arról a 11 343 zsidóról is, akiket viszont haláltáborokba deportáltak a bolgárok által megszállt szerb és görög területekről.
A Salom zsidó szervezet emlékművet avat a bolgár parlamentnél, később pedig ünnepélyes szertartás lesz a szófiai zsinagógában. Szerdán először tartanak közös megemlékezést a bolgár, a macedón és a görög kormány képviselőinek részvételével Bulgária északnyugati csücskében, a Duna menti Lom kikötőjében, amelyen keresztül hetven éve, 1943 márciusában megkezdődött a megszállt területek zsidóságának deportálása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


