Imáiba foglalja a római zsidóságot
Ferenc pápa jókívánságait fejezte ki a pészah alkalmából
Jókívánságait fejezte ki Ferenc pápa a Rómában élő zsidó közösségnek a hétfőn megkezdődött pészah ünnepe alkalmából.
2013.03.25 15:01MTIRiccardo di Segni római főrabbinak címzett levelében az új katolikus egyházfő azt kérte, hogy imádkozzanak érte, s egyúttal biztosított arról, hogy ő maga is imáiba foglalja a római zsidóságot. Hozzátette: bízik benne, hogy sikerül majd tovább mélyíteni a kölcsönös megbecsülésen alapuló baráti viszonyt.
A zsidó közösség nagy ünnepe, a pészah, amellyel az egyiptomi fogságból való kimenekülésre emlékeznek, idén március 25-től április 2-ig tart.
Ferenc pápa megválasztása óta már több baráti gesztust tett a zsidóság felé. A francia hírügynökség megjegyezte, hogy március 19-én rabbik nagy létszámú delegációja volt jelen az új egyházfő szolgálatának kezdete alkalmából tartott misén a Vatikánban, ami szintén arra utal, hogy jelenleg példa nélküli szívélyesség jellemzi a két vallás közti kapcsolatokat. A pápa trónra lépés alkalmából bemutatott misén megjelent muszlim delegációban ezzel szemben csak másodrangú vallási vezetők vettek részt - mutatott rá az AFP.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


