Gyalázkodó hangnemet használt a meghívott
Magyar ügyben bírságolt a román médiahatóság
A romániai Országos Audiovizuális Tanács (CNA) büntetése nyomán az Antena 3 hírtelevíziónak háromszor kell főműsoridőben tájékoztatnia nézőit arról, hogy egy - a székelyzászló-ügyről szóló - adásában nem tartotta be a jóhiszemű, kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó törvényi előírásokat, és egyik meghívottja gyalázkodó hangnemet használt.
2013.03.24 17:09MTIA Kovászna Megyei Tanács vasárnap kiadott közleményében emlékeztetett: az Antena 3 hírtelevízió január 29-i adásában azt állította, Kovászna megye önkormányzatának honlapja nem érhető el román nyelven. Ennek alátámasztására a honlapnak egy olyan képét mutatták be, amelyen előzőleg letakarták a román nyelvű oldalra vezető RO feliratot.
A műsor egyik meghívottja ugyanakkor gyalázkodó hangnemben bírálta Tamás Sándort, a székelyföldi megye önkormányzatának elnökét. A médiahatóság a bukaresti ActiveWatch sajtófigyelő ügynökség panasza nyomán vizsgálta meg a kifogásolt adást és hozott március 19-én elmarasztaló ítéletet az Antena 3 televízió ellen.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke üdvözölte a CNA határozatát. Megállapította, a televízió a félretájékoztatással magyarellenes indulatokat szított. Az önkormányzati vezető szerint az Antena 3 az elmúlt hetekben, hónapokban gyakran sugárzott olyan műsorokat, amelyekben az erdélyi magyar közösséget támadta.
A médiahatóság által kiszabott nyilvános megrovást - a közleményhez csatolt CNA-határozat értelmében - 15 napon belül bíróságon támadhatja meg a televízió.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


