Hivatalból
A médiatanács elindította a szerződéskötést a Klubrádióval
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerdán elindította a szerződéskötést a Klubrádióval, miután az adó megkapta azt a határozatot, amelyben nyertesnek ítélik a fővárosi 95,3 MHz-re kiírt pályázaton.
2013.03.20 18:15MTIA Klubrádiót működtető üzleti vállalkozás tulajdonosa szerdán hivatalosan kézhez kapta a Budapest 95,3 MHz körzeti kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására kiírt pályázati eljárásban meghozott nyertességéről szóló határozatot - közölték.
A médiatanács ezzel egy időben hivatalból eljárást indított a médiaszolgáltatási szerződés megkötése érdekében. A pályázó - a megszokott hivatalos eljárási rend szerint - a szerződés megkötésével kapcsolatos részletekbe, az eljárás során keletkezett iratokba betekinthet, azokról másolatot, kivonatot készíthet - olvasható a közleményben.
Emlékeztetnek továbbá arra is, hogy a szerződéskötésre a jogszabály alapján 45 napon belül kerülhet sor a vállalkozás által benyújtott pályázatban foglalt tartalommal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


