Séléka
Behatoltak Közép-Afrika fővárosába a lázadók
Behatoltak a Közép-afrikai Köztársaság fővárosába szombaton a lázadók, akik előző nap már elfoglalták a Bangui előtt álló utolsó erősséget.
2013.03.24 00:30MTIA Séléka nevű szövetség harcosai és a kormányerők még összecsapásokat vívnak, de a lázadók lelőtték azt a katonai helikoptert, amely napok óta akadályozta az előrenyomulásukat - közölték egybehangzó források.
A szövetség szombaton ismételten lemondásra szólította fel Francois Bozizé elnököt. A Séléka tavaly decemberben indított fegyveres akciót az elnök ellen, mert a szerintük az államfő nem tartja be a korábban kötött békemegállapodást, így például azokat a rendelkezéseket, hogy a kormányzat fizet a fegyverüket letevő lázadóknak, és segíti őket a társadalmi beilleszkedésben.
A francia kormány szombaton katonákat küldött Banguiba a nemzetközi repülőtér védelmére - közölték diplomáciai források Párizsban. "Máris egy század biztosítja a repteret. A városban élő francia állampolgárokat kérték, hogy maradjanak otthon. Egyelőre nincs mitől tartani, nincsenek közvetlenül fenyegetve" - mondta az illető.
Párizs a fejlemények miatt kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását.
Kapcsolódó írások:
- A veszprémi állatkertté az ország legnagyobb Afrika-kifutója
- A Nike felfüggesztette szerződését a dél-afrikai paralimpikonnal
- Szakszervezetek összecsapása egy dél-afrikai bányában
- A dopping sem használt: kikapott a dél-afrikai bokszbajnok
- Afrika Kupa: a legjobb nigériai csatár játéka kérdéses a döntőben
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


