Május elsejétől tekinthetik meg a látogatók
A veszprémi állatkertté az ország legnagyobb Afrika-kifutója
Másfél hektárra bővült a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény-és Vadaspark Afrika-kifutója; a vadasparkban nagyszabású infrastrukturális fejlesztések kezdődtek meg 150 millió forintból.
2013.03.23 15:56MTIAz állatkert igazgatója, Török László elmondta: az egyik leglátványosabb építkezés a 30 hektáros vadaspark két, eddig különálló részének összekapcsolása. A Gulya-dombi és a Fejes-völgyi részt hamarosan gyalogos átjáró köti össze, így az ide érkezők ezek után szabadon mozoghatnak az állatkert két területe között, nem kell kétszer jegyvizsgálaton átesniük.
Az önkormányzat, a Veszprémi Erdőgazdaság és a Barabás Téglakő támogatásával tavaly létrejött új Gulya-dombi bekötő út közvetlenül köti össze az Állatkertet a 8. sz. főúttal. Ennek köszönhetően a nyári főszezonban az állatkertbe érkező vendégek a belváros érintése nélkül juthatnak el az itt megvalósítandó új vendégforgalmi bejárathoz - emlékeztetett Török László.
Hozzáfűzte: most ezen a területen új pénztárhelyiséget alakítanak ki és vonalkódos lesz a beléptető rendszer.
Török László közlése szerint a veszprémi állatkert hosszú távú fejlesztési koncepciójához illeszkednek az újonnan kialakítandó új látogatói utak. Bővítik az állatkert legnépszerűbb társas kifutóját, a zebrákat, a zsiráf csapatot és a szélesszájú orrszarvúcsaládot bemutató Afrika szavanna kifutót. A látogatók élményének fokozása érdekében a társas kifutóba benyúló fedett kilátó épül.
A saját finanszírozású, mintegy 150 millió forintból megvalósuló fejlesztéseket május elsejétől tekinthetik meg a látogatók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


