Egyelőre a sajtónak
Ma mutatják be a fővárosi állatkert egyhetes kiselefántját
Ma tartják a fővárosi állatkertben egy hete született kiselefánt "hivatalos" bemutatkozását: néhány percre kiengedik a kifutóra és bejelentik a nevét is.
2013.02.21 07:00MTI
Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert Facebook oldala
A Fővárosi Állat- és Növénykertben február 14-én világra jött kiselefánt jelenleg az állatkert régebbi, több mint 100 éves elefántházában van édesanyjával. Az állatkert honlapjának tanúsága szerint néhány percre szerdán már kiengedték őket a külső kifutóra, ahol Angele féltőn terelgette borját.
Bár a közönségnek még várnia kell az első találkozásig, a mai állatkerti eseményen a sajtó képviselőinek jelenlétében ismét kiengedik az anyaállatot és kicsinyét a külső kifutóra. Bejelentik a kiselefánt nevét és tájékoztatást adnak a jelenlegi helyzetről is.
A Bálint-napon - 75 kilogramm becsült súllyal és 85 centiméteres magassággal - született elefántborjú az első 24 órában semmilyen hajlandóságot nem mutatott arra, hogy szopjon, ezért pénteken hajnalban a szakemberek a mesterséges táplálás mellett döntöttek, azonban szombatra sikerült elérni, hogy a kicsi önállóan kezdjen táplálkozni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


