Külföldi sajtó Magyarországról
Cseh, német, osztrák lapok véleménye az alkotmánymódosításról
Cseh, német és osztrák lapok írtak Magyarországról szombaton, elsősorban az alkotmánymódosítással kapcsolatban.
2013.03.16 15:36MTIA konzervatív Die Welt szerzője, Jacques Schuster A kamaszévek vége című (az online kiadásban más címmel megjelent) írásában így fogalmaz: Orbán Viktor és pártja nemcsak arra törekszik, hogy saját eszméik szerint építsék át a társadalmat és "megszabadítsák" azoktól az intézményektől, amelyek vezetője mást gondol, mint ők, hanem igyekeznek az "alkotmányos valóságot" is megváltoztatni, hogy a kormány "csaknem korlátozatlan hatalma" révén véghez tudja vinni mindazt, ami megfelel elképzelésének.
Jacques Schuster szerint a kormány az alkotmány negyedik módosításával nemcsak az alkotmánybíróság "helyzetét gyengítette", hanem "aláásta az alapjogok és az emberi jogok védelmét". Orbán és a Fidesz "megtámadja a hatalmi ágak szétválasztásának elvét", és "korlátozza még a véleményszabadságot is" - áll a vezércikkben.
A szerző úgy vélte, Brüsszelben és más fővárosokban "túlságosan sokáig vették félvállról" a magyarországi folyamatokat, s nem vettek figyelembe egy tényt. Azt, hogy ha az Orbán irányítása alatt álló Magyarország kérné felvételét az Európai Unióba, úgy kérelmét elutasítanák - írta.
A Der Tagesspiegel március 15-én készült budapesti riportot közölt szombaton "Nem adjuk Magyarországot" címmel. A szerző, Paul Flückiger ezt írta: a magyarok többet vártak az uniótól, mindenekelőtt gazdaságilag, az Orbán-kormánynak pedig ugyan sikerült stabilizálni az államadósságot, de a bérek alacsonyak maradtak, a munkanélküliség magas, és az ország története egyik legsúlyosabb gazdasági válságával küzd.
A liberális lap szerzője szerint azzal, hogy a Klubrádiónak azon a napon adták meg az állandó sugárzási engedélyt, amikor az államfő bejelentette, hogy aláírja az alaptörvény módosítását, "kifognak némi szelet az állítólagosan hiányzó sajtószabadság miatti kritikák vitorlájából".
A baloldali Berliner Zeitung A pénz egyedül nem segít címmel közölt vezércikket. A szerző, Peter Riesbeck az euróövezeti válsággal és a pénteken zárult uniós csúcs döntésével kapcsolatban egyebek között megjegyezte: a válság közepette feledésbe merül az EU néhány nagy teljesítménye.
Például az, hogy Európa keleti felén sikerült stabilizálni a demokráciákat. Az EU tavaly Victor Ponta Romániájában avatkozott be a folyamatokba, jelenleg pedig Orbán Viktor Magyarországán "harcol (...) ismét a demokratikus szabályok tiszteletben tartásáért".
Brüsszelben és máshol is félrenéznek, és elbagatellizálják a magyarországi folyamatokat - írta a konzervatív Die Presse lapban közölt jegyzetében Anneliese Rohrer. Ausztriának minden oka meglenne a nyugtalankodásra a szerző szerint, aki felidézi: egy minapi közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy tízből hat osztrák vágyik "egy erős emberre" az ország élén, egy 2010-es felmérés szerint 25 százaléknak nem lenne kifogása egy autoriter rendszer ellen.
Ezen felül - fogalmazott - Ausztriában sem bánnak a pártok kesztyűs kézzel az alkotmánnyal, ahogy a 2010-es költségvetés elfogadásakor történt alkotmánysértés és egyes törvényeknek a legfőbb bíróság hatásköréből való kivonását célzó "trükkök" mutatják. Ebből azonban arra következtetni, hogy Ausztriának semmi joga Magyarország miatt aggódni, csak abból a vágyból eredhet, hogy ártalmatlan színben tüntessék fel a dolgokat. Hozzátette: az osztrák alkotmánybíróság 2001-ben vetett véget az említett "kétes gyakorlatnak".
A Kurier napilap jegyzetírója, Martina Salomon is az osztrák belpolitikával hasonlította össze a magyart. Úgy vélte, míg Európa jogosan csóválja a fejét a magyar kormány intézkedései miatt, Ausztriában is élénk a nemzetközi piacoktól való megszabadulás és az államosítás vágya.
Orbán Viktor azt akarja, hogy a bankrendszer legalább félig magyar kézben legyen, korlátozni akarja az alkotmánybíróság hatáskörét, az állami támogatást kapó diákokat hazai munkavállalásra akarja kötelezni. "Mindez ellentmond az európai gondolatnak" - írta.
Megjegyezte: Ausztriában is vont ki a nagykoalíció törvényeket az alkotmánybíróság hatásköre alól, és vajon nem védekeznének-e szívesen az osztrák egyetemek a külföldi diákok rohama elől? A szerző szerint mindez ugyan "nem menti fel a jogállamhoz méltatlan magyar politikát", másrészről "Ausztria nem is áll olyan messze Magyarországtól, mint azt az osztrákok gondolják".
A Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap a magyar kormány hatalmának állítólagos túltengéséről ír. Többféleképpen is lehet könnyíteni a magyar alkotmány módosításának súlyát, például azzal, hogy csak az érintett posztkommunisták vagy az Európai Unió bírálja - írja jegyzetében Tomás Nemecek.
Csakhogy az Egyesült Államok és Sólyom László volt államfő is tiltakozik - teszi hozzá. Szerinte Magyarországon "kisiklott a fékek és az ellensúlyok rendszere. Orbán Viktor kétharmados parlamenti többségével bebetonoz mindent, amit csak lehet - az alkotmányt és más alapvető jogokat is csak kétharmados többséggel lehet majd a jövőben megváltoztatni" - írja a szerző. "Vannak akiknek nem teszik a cseh bíróságok állítólagos túlságos térhódítása. Magyarországon azonban reálisan túlteng a végrehajtó hatalom - írja cikkében Nemecek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:14 Szudán megerősítette, hogy orosz haditengerészeti bázis jöhet létre a területén
- 20:13 Több kiskorú fiút akart rávenni szexuális szolgáltatásra egy férfi, vádat emeltek ellene
- 18:11 Szijjártó Péter: idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában
- 16:08 Meghívta Moszkvába Donald Trumpot Vlagyimir Putyin
- 14:06 Meteorológia: csütörtökön is készülni kell ónos esőre
- 12:58 Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a férfit, aki megfojtotta rokona kutyáját
- 10:10 Kuncsaftjaikat kirabló örömlányokat ítélt 10 évre a bíróság
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06