Alkotmánymódosítás
Reding az uniós kifizetések csökkentésével fenyegetőzik
A vitatott alkotmánymódosítás miatt az uniós támogatások mértékének csökkentésével fenyegette meg csütörtökön Magyarországot Viviane Reding, az Európai Unió (EU) igazságügyi biztosa.
2013.03.14 16:56MTI"Az (Európai) Bizottság a szerződések őre, és ebben a minőségben nem nézi végig tétlenül azt, hogy lábbal tiporják ezeknek a szerződéseknek az alapelveit" - hangsúlyozta Reding Berlinben.
Az Európai Bizottság berlini képviseletén az MTI érdeklődésére elmondták: Viviane Reding egy csütörtök délelőtti sajtóbeszélgetésen nyilatkozott a magyar alkotmány módosításáról.
Az EB alelnöke, igazságügyi biztosa a BITKOM német informatikai és távközlési szakmai szervezet esti pódiumvitájára utazott a német fővárosba, a rendezvényen Fogyasztói jogok a web 2.0 világában - kihívások az európai politika előtt címmel tart előadást.
A magyar parlament hétfőn hagyta jóvá az alkotmány újabb módosításait, amelyek nemzetközi bírálatok kereszttüzébe kerültek - jegyezte meg a brit hírügynökség. Az uniós biztos elmondta: a bizottság felül fogja vizsgálni a magyar alaptörvény megváltoztatását és az abból adódó következményeket.
Reding utalt az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkére, amely szerint az EU-ban egy tagállam jogai korlátozhatók, amennyiben sérülnek a szövetség értékei. Mint mondta, ez a magyarországi kifizetések csökkentését vagy az ország szavazati jogainak korlátozását is jelentheti. Reding a Fidesz kétharmados parlamenti többségére célozva hangsúlyozta: az alaptörvény nem játék, és nem lehet félévente nekiállni módosítani azt.
Az EU-biztos, aki Orbán Viktor magyar kormányfőhöz hasonlóan az Európai Néppárthoz tartozik, hozzátette: az a benyomása, hogy Magyarországon veszélyben van a jogállamiság. Az Európai Bizottság attól tart, hogy a módosított magyar alkotmány korlátozza egyebek mellett a sajtószabadságot, az igazságszolgáltatás és a jegybank, valamint más állami intézmények függetlenségét - írta a brit hírügynökség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:58 BRFK: tüntetők blokkolják a Szabadság híd forgalmát
- 18:56 A halál torkából jött vissza Ferenc pápa
- 16:11 Népegészségügyi központ: dinamikusan emelkedik a hepatitis A-val fertőzöttek száma
- 14:10 Meteorológia: Hajdúnánáson két nap alatt több eső esett a márciusi átlagos csapadékmennyiségnél
- 12:09 A Duna-völgyi-főcsatornába zuhant egy autó Kunszentmiklós és Kunadacs között
- 10:07 Javul az észak-macedóniai diszkótűz Magyarországon ápolt sérültjeinek állapota
- 8:06 Bővítené a nyugdíjasok áfa-visszatérítésének körét a Mi Hazánk
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06