Fehér füst szállt fel a kéményből!
Bréking: Megvan az új pápa!
A konklávé második napján, szerda este eredményesen zárult a bíborosok szavazása, a Sixtusi kápolna kéményéből felszálló fehér füst jelezte, hogy megvan az új pápa! Hogy ki ő, azt várhatóan egy órával később jelentik be.
Felszállt a fehér füst a Vatikánban! 
Megszólaltak a harangok is Rómában, miután szerda este 7 óra után 6 perccel előbb világosszürke, majd másodpercekkel később már teljesen határozottan hófehér füst szállt fel a kápolna kéményéből, ahol a bíborosok az ötödik szavazást tartották meg a konklávé kezdete óta. A bíborosok kedden délután vonultak vissza, hogy meghozzák döntésüket az új pápa személyéről, aki a két hete lemondott és nyugdíjba vonult XVI. Benedeket követi a katolikus egyház élén.
A konklávé menetrendje szerint a bíborosok naponta négyszer szavaztak, kétszer délelőtt és kétszer délután, és minden második után füstjellel adták a Szent Péter téren összegyűltek és a világ tudtára, hogy sikerült-e valakinek a támogatások kétharmadát megszerezni. Az első füst kedden este szállt fel, de akkor senki nem számított eredményre, mint ahogyan a szerda délelőtti fekete füst sem okozott meglepetést.
Érdekesség, hogy délután fél 6 után egy galamb telepedett le a kémény fedőkúpjára, amit akár jelként is lehetett értelmezni, bár ekkor még mindig kevesen hitték volna, hogy alig 36 órával a konklávé megkezdése után kiderül az új pápa kiléte. A rekordgyorsaságú döntés eredményére azonban a közvéleménynek még mintegy órát várni kell, ennyi idő múlva mutatják be az új pápát, aki az első urbi et orbi áldást is elmondja a Szent Péter Bazilika erkélyéről.
Kapcsolódó írások:
- Obama: egy amerikai pápa is független lenne az elnöktől
- Képek - Galamb szállt a "pápaválasztó" kéményre
- Nincs még eredmény, de a bíborosok jókedvűek
- Pápaválasztás: füstbe ment a második szavazás
- Megkezdődött a konklávé második napja
- Fekete füst az első szavazás után - még nem sikerült pápát választani
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


