Külföldi munkásokat raboltak el
Hét túszt végzett ki egy nigériai iszlamista csoport
Egy nigériai iszlamista csoport közölte szombaton, hogy kivégzett hét külföldi túszt.
2013.03.10 09:14MTIA foglyokat még február közepén rabolták el az észak-nigériai Bauchi szövetségi államban egy libanoni építkezési vállalat területéről.
Az Ansaru nevű szélsőséges szervezet egy iszlamista honlapon arab és angol nyelven kiadott közleményben tájékoztatott a túszok kivégzéséről, és arról képeket is közreadott. A szervezet közölte, azután végezte ki a túszokat, hogy a brit és a nigériai hatóságok megpróbálták kiszabadítani őket, illetve helyi újságírók arról számoltak be, hogy brit harci gépek jelentek meg Bauchi légterében. Az Ansaru az interneten közzé fogja tenni a kivégzésekről készült videofelvételt is - idézte a csoportot az iszlamista honlapok figyelésére szakosodott, SITE nevű amerikai szervezet.
Egyelőre sem brit, sem nigériai hivatalos források nem reagáltak az iszlamista csoport közleményére.
A szélsőséges fegyveresek február 17-re virradóra raboltak el hét külföldi munkást Bauchi államban, ahol megostromolták a Setraco libanoni építkezési vállalat épületegyüttesét. Az elrabolt munkások között egy brit, egy olasz, egy görög és négy libanoni állampolgár volt, közöttük két nő. Ez volt a legsúlyosabb, külföldieket érintő emberrablás a többségében muzulmánok lakta északi országrészben.
Az Ansaru kapcsolatban áll az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal, és a Boko Haram szekta egyik ágának tartják. A Boko Haram iszlám államot akar kikiáltani a fele-fele arányban muzulmánok és keresztények lakta, 160 milliós lélekszámú Nigériában, Afrika első számú kőolajtermelő országában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


