A tervezett nádaratás negyedével végeztek
Strandszezon: sok az avas, régi nád a Balatonnál
A Balatonnál csak 80 hektáron sikerült learatni a nádat február végéig a tervezett 300-350 hektár helyett, ugyanis télen nem volt elég vastag jég a tavon. A vízminőség egyelőre nincs veszélyben, a tavasszal fészkelő madaraknak pedig kedvez is.
2013.03.02 10:34MTICsonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjének tájékoztatása szerint már 2012 végén szerződést kötöttek a nádaratókkal, hogy kedvező időjárás esetén időben végezhessenek a munkával, de ezen a télen csak néhány centis parti jég alakult ki a tavon, ezért a tervezett mennyiségnek csak a negyedét tudták learatni a február végéig kitolt határidőig.
Legalább 10 centiméter vastag jégpáncél kell ahhoz, hogy az arató munkagépek rá tudjanak menni a jégre - mondta.
Az igazgató hozzátette: 80 hektáron azért sikerült betakarítani a nádat, mert a Balaton alacsony vízszintje miatt a nádas ezeken a helyeken szárazra került. Mintegy 65 hektárról rossz minőségű, iparilag nem hasznosítható nádat vágtak le, amiért 60 ezer forintot fizet hektáronként a vízügyi igazgatóság, míg 10 hektárról első- és másodosztályú növényt sikerült aratni, amiért a betakarítók fizetnek hektáronként 20 ezer forintot.
A maradék öt hektárról magánkérvények alapján takarították be a nádat. A mostani télen a korábbinál jóval több, 80 kérelem érkezett önkormányzatoktól, horgászegyesületektől, magánszemélyektől, hogy szeretnék a területük előtt lévő nádat rendbe tenni, ami "dicséretes" tendencia - fogalmazott Csonki István. Az engedélyt minden esetben az illetékes nemzeti parkkal egyeztetve adta meg a vízügyi igazgatóság.
Az igazgató elmondta: a több mint ezerhektárnyi balatoni nádasnak háromévente ideális megújulnia, vagyis évente célszerű 300-400 hektárnyi nádat learatni vízminőség-védelmi, gazdasági, természetvédelmi és esztétikai okokból. Korábban is előfordult, hogy ez nem sikerült.
Az idén több lesz az avas, régi nád, de ez még nem okoz vízminőségi problémát, a tavasszal fészkelő madaraknak pedig akár kedvez is - tette hozzá Csonki István.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


