Összehozza az oroszokat és a zsidókat?
Az egyik legnagyobb csecsen mecset épül Izraelben
A Csecsen Köztársaság pénzeli annak az izraeli mecsetnek az építését, ami a tervek szerint a második legnagyobb lesz az országban.
2013.03.09 18:04ma.huA templom a Jeruzsálemtől mindössze 10 kilométerre található, részben csecsenek által lakott, Abu Ghosh faluban épül, és ha kész lesz, akár több ezer hívőt is képes befogadni. A mecset a 2004-ben, egy robbantásos merényletben megölt csecsen elnökről, Ahmad Kadirovról elnevezett utcában található, és a templomot szintén a jelenlegi elnök, Ramzan Kadirov apjáról nevezik majd el.
“Ez lesz a második legnagyobb mecset, a szent al-Aksza után Izraelben. Két torony már készen is van” - mondta Adam Delimkhanov, orosz képviselő miután látogatást tett az építkezésen. Az Iszlám harmadik legszentebb helye, az al-Aksza Jeruzsálem óvárosában, a Templom-hegyen található, ami a judaizmus legszentebb helye is egyben.
Abu Ghosh (Kép: wikipedia.org)
Ramzan Kadirov szerint a mecset építésének célja, hogy megerősítse a kapcsolatot Izrael és Oroszország között. Az elnök úgy tervezi, jelen lesz a megnyitó ünnepségen. A csecsen kormány weboldalán olvasható közlemény szerint: azután döntöttek az építkezés anyagi támogatása mellett, hogy kiderült, a helyi lakosságnak nem sikerült összegyűjteni elegendő pénzt a templomra. A projekt teljes költsége nem ismert.
A mecsetet csecsen hagyományok szerint díszítik majd fel, és a helyi lakosoknak nyelvi és kulturális tanfolyamokat szerveznek benne. “Ezek az emberek ötszáz éve emigráltak a Közel-Keletre. Szeretnék megőrizni nemzeti és kulturális identitásukat. Ez tiszteletet érdemel. Nagyon fontos, hogy megismertessük őket hagyományainkkal” - vélekedik Kadirov.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


