A rendfenntartó erők sztrájkot tartottak
Leváltották az egyiptomi rohamrendőrség főnökét
Leváltották tisztségéből pénteken az egyiptomi rohamrendőrség főnökét, miután a rendfenntartó erők eddig példa nélküli módon országszerte sztrájkot tartottak, úgy vélve, hogy a politikai vezetés részéről nem kapnak megfelelő támogatást.
2013.03.08 18:56MTIA belügyminiszter a rohamrendőrség főnökének leváltásával a szervezeten belüli indulatokat szeretné csillapítani. Ez annál is fontosabb, mert Port-Szaíd városában már hetek óta tartanak az összecsapások a lakosság és a rendőrök között, s a hatóságok most szombaton újabb heves összetűzésektől tartanak.
Port-Szaídban az korbácsolta fel az indulatokat, hogy egy bíróság januárban 21 embert halálra ítélt egy 2012. februári focimérkőzés, a helyi klub és egy kairói csapat meccse nyomán kitört tömegverekedés miatt. A verekedés 74 halálos áldozattal járt, s az elítéltek többsége a helyi fociklub szurkolója.
A januári ítélet után tüntetők támadták meg a helyi biztonsági erők épületeit, s ezekben az összecsapásokban negyvennél is többen haltak meg. Ezt követően Mohamed Murszi egyiptomi elnök a hadsereget utasította a rendőrség megsegítésére.
Most szombaton a 2012. februári tömegverekedés ügyében további 52 vádlottról mondanak majd ítéletet. Biztonsági okokból egyébként a bíróság Kairóban, az ottani rendőrakadémia épületében hirdeti majd ki döntését, s a rendre 2000 rendőr felügyel.
"Jobb lenne elhalasztani az ítéletet, mert máskülönben fennáll a kockázata, hogy Egyiptom lángba borul" - mondta Port-Szaíd korábbi parlamenti képviselője. A helyi rendőrség épülete előtt posztoló katona pedig közölte: már előre rémület tölti el amiatt, hogy mi minden történhet szombaton.
Amennyiben a bíróság a vádlottak javára döntene, akkor Kairóban törhetnek ki tüntetések, az ottani fociklub szurkolói ugyanis már előre ezzel fenyegetőztek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


