Kilátásba helyezte
Észak-Korea semmibe veheti a fegyverszünetet
Észak-Korea kedden azzal fenyegetőzött, hogy figyelmen kívül hagyja az 1953-ban kötött fegyverszünetet, ha déli szomszédja, Dél-Korea és az Egyesült Államok folytatja két hónaposra tervezett, éves hadgyakorlatát.
2013.03.05 20:00MTIAz észak-koreai hadsereg vezetésének képviselője közleményben szögezte le, hogy az 1950 és 1953 között lezajlott koreai háború harci eseményeit lezáró fegyverszünet "teljes mértékben érvényét fogja veszteni".
A KCNA hivatalos hírügynökség által ismertetett közlemény szerint Phenjan arra készül, hogy a dél-koreai-amerikai katonai manőverekre válaszul beszünteti katonai missziójának munkáját a két országot elválasztó demilitarizált övezetben lévő Panmindzsonban, megszakítja a gyors összeköttetést biztosító "forródrótot", és további ellenlépéseket tesz.
A fegyverszüneti egyezmény kiiktatását Phenjan a március 11-i dátumhoz köti. "Amikor a hadgyakorlat március 11-én a fő fázisába lép", a tűzszüneti egyezmény hatályát veszti - fenyegetőzött Phenjan a közleményben. Ez nem az első ilyen fenyegetés február óta, mikor Észak-Korea egyszer már felidézte Dél-Korea "teljes megsemmisülésének" képét.
A közlemény megjelenése gyakorlatilag egybeesik azzal a hírrel, hogy a KNDK hagyományos szövetségese, Kína megállapodott az Egyesült Államokkal abban, hogy újabb büntetőintézkedéseket kezdeményeznek az ENSZ-ben a február 12-én végrehajtott észak-koreai kísérleti atomrobbantás miatt
A koreai háború befejezése, 1953 óta a fegyverszüneti vonal, illetve az annak két oldalán létesített demilitarizált övezet osztja ketté a Koreai-félszigetet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


