A közel kétezer képet tartalmazó gyűjtemény
Megnyitották Bukarestben a Bánffy Miklós emlékkiállítást
Ma is időszerű, ahogy Bánffy Miklós politizált, és ahogy magyarságát és európaiságát megélte - hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter hétfőn Bukarestben, ahol megnyitotta a 140 éve Kolozsváron született művész és politikus emlékének szentelt vándorkiállítást.
2013.03.04 23:30MTIA Külügyminisztérium, Magyarország bukaresti nagykövetsége és a Balassi Intézet Bukaresti Kulturális Központja által közösen szervezett kiállítás megnyitóján Martonyi János elmondta: a magyar történelem szempontjából Bánffy elsősorban külügyminiszter volt (1921-1922), ő érte el, hogy a trianoni döntést követően népszavazást írtak ki, amelynek eredményeképpen Sopron magyar maradt.
"Időszerű, amit ő írt, és időszerű az a mód, ahogy ő politizált, ahogy a magyarságát és az európaiságát és a közép-európaiságát megélte, ahogy fölfogta a magyarság viszonyát más népekkel, többek között a románsággal. Tehát nagyon sok minden van, amit tanulhatunk tőle" - méltatta Bánffy Miklóst a magyar külügyminiszter.
A kiállítás az Erdélybe visszatért Bánffy Miklós írói, grafikusi, rendezői, jelmez- és díszlettervezői pályáját állítja középpontba, ugyanakkor célja, hogy a román fővárosban újra felhívja a figyelmet a hetven évvel ezelőtt titkos megbízatással a Hitler-ellenes erőkkel Bukarestben tárgyaló egykori magyar külügyminiszterre.
A Bukaresti Balassi Intézet a vándorkiállítás tizenkettedik helyszíne, innen a Moldovai Köztársaságba, majd Hollandiába szállítják a közel kétezer képet tartalmazó gyűjteményt.
Tavaly november 16-án, a magyar diplomácia napja alkalmából Bánffy Miklós nevét vette fel a Külügyminisztérium szakkönyvtára Budapesten.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06