Aláírták a paktumot
EU-közvetítéssel megoldódott a macedóniai válság
A Macedóniában két hónapja tartó belpolitikai válság az Európai Unió közvetítésével megoldódott.
2013.03.02 10:38MTIA kormánypártok és az ellenzék pénteken aláírta az Európai Bizottság (EB) bővítésért felelős tagjának, Stefan Fülének a közvetítésével kidolgozott "Megállapodás az EU-csatlakozásért" elnevezésű paktumot. Ennek értelmében az ellenzék visszatér a parlamentbe és részt vesz a március 24-i helyhatósági választásokon. Az ellenzéknek öt nap áll a rendelkezésére, hogy pótolja jelöltlistáját.
Része a megállapodásnak az is, hogy a konzervatív Nikola Gruevszki vezette kormánykoalíciónak - a VMRO-DPMNE pártszövetségnek és fő koalíciós partnerének, a Demokratikus Unió az Integrációért (DUI) politikai alakulatnak - bele kell egyeznie a parlamenti választás előre hozásába, az időpontot szeptemberig kell meghatározni.
Egy különbizottságnak fel kell derítenie a december 24-i eseményeket, amelyek a parlament ellenzéki bojkottjához vezettek. A költségvetés elfogadásakor a plenáris ülésteremben és a parlament épülete előtt kézitusát vívtak a képviselők, 17 ember megsérült.
Megállapodtak arról is, hogy Brüsszel felújítja a belpolitikai válság nyomán felfüggesztett magas szintű kapcsolatait Szkopjével.
Macedónia 2005-ben nyerte el hivatalosan a tagjelölt státust, de még nem kapott időpontot a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. Az EB áprilisban teszi közzé új jelentését a balkán ország helyzetéről, az EU-tagságra való felkészüléséről.
Legutóbb 2011-ben tartottak parlamenti választásokat Macedóniában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06