Döntött a Nemzetközi Bíróság
Jogtalanul akadályozták a görögök Macedónia NATO-csatlakozását
A hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) hétfőn úgy döntött, hogy Görögország jogtalanul akadályozta meg Macedónia csatlakozását a NATO-hoz 2008-ban egy évek óta húzódó névvitára hivatkozva.
2011.12.05 14:17MTIA bíróság szerint Athén vétójával megszegett egy 1995-ös egyezményt, amelyben Görögország beleegyezett abba, hogy nem ellenzi Macedónia csatlakozását többek között a NATO-hoz, ha a Macedónia, Volt Jugoszláv Köztársaság nevet használja.
Macedónia a Jugoszláviától való elszakadása után (1991) vette fel ezt a nevet, hogy bekerülhessen nemzetközi szervezetekbe, ezen a néven lett ENSZ-tag. Görögország tiltakozik a Macedónia név miatt, mert egy észak-görög tartományt szintén így hívnak, és Athén attól tart, hogy területi követelések rejlenek Szkopje makacssága mögött.
A volt jugoszláv köztársaság NATO-tagságát az euroatlanti szövetség bukaresti csúcstalálkozóján vizsgálták meg, de végül Szkopje számára - elsősorban a görög vétó miatt - kedvezőtlen döntés született. A macedón vezetés ezt követően perelte be Athént Hágában, az említett 1995-ös megállapodásra hivatkozva.
A mostani bírósági ítéletnek nem kellett döntenie arról, jogosan használja-e Macedónia a szóban forgó nevet, illetve, hogy milyen elnevezést használhatna törvényesen. Azt azonban a Nemzetközi Bíróság sürgette, hogy a felek folytassák a tárgyalásokat a névvita végleges megoldásának érdekében.
Macedónia azt is kérte, hogy a bíróság mondja ki: Görögországnak a jövőben tartózkodnia kell attól, hogy nemzetközi szervezetekben akadályozza Szkopje tagságát. A bírák azonban ezt nem tartották szükségesnek. Úgy vélték, "nincs ok feltételezni", hogy egy ország, amelyet a hágai testület egyszer már elmarasztalt hozzáállásáért, a jövőben megismétli ugyanezt a tettét vagy magatartását.
Athén a bukaresti csúcstalálkozó után is többször jelezte, hogy amíg a névvitát nem rendezik, nem támogatja szomszédjának NATO-tagságát. Görögország az Európai Unióban is nehezíti Macedónia integrációját: a tagjelölti státussal rendelkező volt jugoszláv köztársaság még nem tudta megkezdeni a csatakozási tárgyalásokat.
Az ENSZ-intézmények közé tartozó Nemzetközi Bíróság ítéleteit kötelező betartani, de a testületnek nincsenek eszközei arra, hogy döntéseinek tiszteletben tartását kikényszerítse.
Macedóniát ideiglenes nevén már több mint 120 ENSZ-tagország ismerte el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


