Az egyházfő titkosította a Vatileaks-dossziét is
XVI. Benedek a bíborosokra bízta a konklávé dátumát
XVI. Benedek motu proprio apostoli rendelkezést bocsátott ki a konklávé szabályairól, s ebben a bíborosi testületre bízta a pápaválasztás időpontjáról szóló döntést. Az egyházfő titkosította a Vatileaks-dossziét is.
2013.02.25 14:29MTIXVI. Benedek nem módosította a konklávé időpontjára vonatkozó szabályokat, amelyek szerint a pápaválasztás az apostoli szék megüresedésétől számított 15. naptól kezdődhet. Ugyanakkor a pápa hangsúlyozta, hogy a bíborosi kollégium előrehozhatja a konklávé kezdetét, ha a pápaválasztó bíborosok már Rómában tartózkodnak. A konklávé kezdetéről tehát XVI. Benedek lemondása után a bíborosok fognak dönteni.
"Jelenleg senki sem tudja megmondani, mikor kezdődik a konklávé, de akár már március elején megkezdődhetne" - fogalmazott Federico Lombardi szentszéki szóvivő.
A Vatikán honlapján közölt, Normas nonnullas kezdetű, latin nyelvű jogi egyházjogi rendelkezés pontjait Pierluigi Celata bíboros, a kamarás helyettese foglalta össze a sajtónak.
XVI. Benedek "motu proprio" saját kezdeményezésre kiadott rendelkezése a konklávéra vonatkozó Universi dominici gregis, a II. János Pál által 1996-ban kiadott apostoli konstitúció előírásait módosította.
Az egyházfő pontosította az új pápa megválasztásához szükséges kétharmados többségre vonatkozó előírásokat. A dokumentum hangsúlyozza a titoktartás kötelezettségének sérthetetlenségét a konklávé összes fázisában a Vatikán egész területén: a pápaválasztó bíborosokat senki sem közelítheti meg, miközben szálláshelyükről, a vatikáni Szent Márta-házból a Sixtus-kápolna felé tartanak. A titoktartási kötelezettség megszegésével járó kiközösítés bekerült a bíborosok által mondott eskü szövegébe is.
Az a bíboros, aki úgy dönt, hogy nem vesz részt a konklávén, a szavazás kezdete után már nem léphet be a Sixtus-kápolnába. A konklávé kezdetén beteg, de később felgyógyult bíboros "bekopogtathat, és joga van csatlakozni és szavazni" - mondta Celata.
A szentszéki szóvivő bejelentette, hogy XVI. Benedek hétfőn fogadta annak a háromfős bíborosi bizottságnak a tagjait, akik a bizalmas vatikáni dokumentumok kiszivárogtatásáról szóló Vatileaks-dossziét állították össze.
A spanyol Julián Herranz, a szlovák Josef Tomko és az olasz Salvatore De Giorgi mandátumát a pápa megszüntette, a bizottságot feloszlatta. Az eddig csak a bizottság és a pápa által ismert jelentés titkos maradt, ennek esetleges feloldását XVI. Benedek az utódjára bízta.
A La Repubblica olasz napilap szerint a Vatileaks-jelentés a Vatikánon belüli szexuális botrányokról szól. Ezt az értesülést a Vatikán szombati közleménye megalapozatlannak és hamisnak nevezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


