Gázszivárgást sejtenek a hatóságok
Gyárrobbanás Dél-Kínában - 20 ezer embert kellett evakuálni
Húszezer embert kellett evakuálni hétfőn Délnyugat-Kínában, miután egy vegyipari gyárnál robbanás történt - számol be az esetről a kínai média.
2013.02.25 12:32MTIA Hszinhua hírügynökség értesülései szerint halottakról nem tudni, öten a dolgozók közül biztosan megsérültek a robbanásban. A baleset a délnyugat-kínai Kujcsou tartománybeli Kujjangban történt, a Bestchem nevű vállalat gyáránál. A robbanás oka egyelőre nem ismert, a baleset hátterében gázszivárgást sejtenek a hatóságok.
A gyár másfél kilométeres környezetében élőket, vagyis mintegy húszezer embert átmenetileg kitelepítettek otthonából. A hatóságok jelenleg a levegő és a víz minőségének, illetve károsanyag-tartalmának mérésén, valamint a tűz eloltásán dolgoznak.
Kapcsolódó írások:
- A vegyi fegyverekkel foglalkozó kutatóintézet volt az izraeli támadás célpontja
- Regisztrálniuk kell a vegyi anyagokkal foglalkozó cégeknek
- Figyelmeztetést kapott a KFC Kínában
- Orrfacsaró bűz Franciaországban: a vegyi gáz harmadát semlegesítették
- Illegális szennyvíz és vegyi anyagok az ivóvízben Sanghaj egyes részein
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


