90 szavazatot kapott
Neofit metropolita lett a bolgár ortodox egyház új vezetője
A bolgár ortodox egyház szinódusa vasárnap Neofit metropolitát, Rusze püspökét választotta új pátriárkává, vagyis az autokefál egyház vezetőjévé.
2013.02.24 15:12MTIA szinóduson részt vevő 138 szerzetes, pap és püspök közül 90 adta szavazatát a 67 éves Neofitra a második választási fordulóban. Az első szavazáson a püspöki konferencia által kiválasztott három jelölt közül egyik sem kapta meg a győzelemhez szükséges kétharmados többséget. A második körben a két legjobban szerepelt jelölt közül választhattak a szinódus tagjai. Neofit 90, míg Gavriil metropolita, Lovecs püspöke 47 szavazatot kapott.
A csaknem két méter magas, hosszú ősz hajat és fehér szakállt viselő Neofitot a párbeszéd és a kompromisszumok hívének tartják, ám ellenfelei éppen ezt hányják a szemére. Szerintük ez a tulajdonság nem tesz jót a pátriárka hivatalának.
Feljegyzések tanúsága szerint Neofit egykor együttműködött a kommunista állambiztonsági szervekkel, ám aktája - ellentétben Galaktion metropolitáéval, aki az első fordulóban kiesett - üres. Mint Plamen Szimov teológus a bolgár közszolgálati rádióban elmondta, Neofit egyetlen jelentést sem írt. Tartótisztje annak idején úgy jellemezte őt, mint "erősen vallásos" embert, aki "egyáltalán nem mutat kedvet az együttműködéshez".
A hívők körében a barátságos, szelíd modorú Neofit azért is népszerű, mert remek hangja van. Éveken át szólistája volt a szófiai székesegyház kórusának, amellyel számos hangfelvételt is készített.
A választás azután vált szükségessé, hogy tavaly novemberben 98 éves korában meghalt Makszim pátriárka, aki bő négy évtizeden át állt a bolgár ortodox egyház élén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


