Pakisztán
Megölték, illetve elfogták a síiták elleni erőszak több felelősét
A pakisztáni biztonsági erők megöltek kedden négy férfit, akit vallási gyűlöletből fakadó terrorcselekményekkel gyanúsítottak, és elfogtak hét másikat, köztük a szombati, síiták ellen elkövetett súlyos kvettai merénylet egyik kitervelőjét.
2013.02.19 11:23MTIAz akciót Kvetta délnyugati peremkerületeiben hajtották végre, ahol a 89 halálos áldozatot és 180 sérültet követelő hétvégi támadás is történt. "A biztonsági erők egy síita bíró és három magas rangú rendőr gyilkosait ölték meg" - mondta a Beludzsisztán tartomány belügyeit irányító tisztségviselő.
A szóban forgó kvettai negyedek lakosságának többségét hazara nemzetiségű síiták teszik ki, akik egy évszázada Afganisztánból vándoroltak be az akkor még India részét képező térségbe. Az ellenük elkövetett újabb robbantásos merényletre válaszul hétfőn tízezrek tüntettek, és az áldozatok hozzátartozói bejelentették: nem hajlandók eltemetni halottaikat, amíg a pakisztáni kormány nem tesz hathatós lépéseket a védelmükben.
A muzulmán világban, ahol a halottat aznap, de legkésőbb másnap el kell temetni, ennek megtagadásával erőt demonstrálnak az emberek. A tiltakozók azt követelik, hogy a 75 százalékban szunnita többségű Pakisztán hatóságai bármilyen eszközzel, de vessenek véget a szunnita szélsőséges Laskar-i-Dzsangvi csoport tevékenységének, miután bevallottan ez a szervezet hajtotta végre a síiták elleni újabb támadást.
A síiták elleni merényletekben idén már több mint kétszáz ember vesztette életét Pakisztánban. A kvettai megmozdulások támogatására hétfőn tüntetések voltak a dél-pakisztáni Karacsiban, a keleti Lahorban, valamint a kasmíri Muzzafarábádban is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


