A "tisztogatás" folytatódik
Iránban elkobozzák a Buddha-szobrokat a boltokból
Az iráni hatóságok elkobozzák a Buddha-szobrokat a teheráni üzletekből, hogy megállítsák a buddhizmus terjedését az országban.
2013.02.17 18:48MTIIrán régóta küzd a nyugati befolyást megtestesítő tárgyak, például a Barbie babák ellen, de úgy tűnik, ez most az első eset, amikor a hatóságok Keletről származó jelképek ellen is fellépnek.
Az újság idézte Szaíd Dzsáberi Anszárit, az iráni kulturális örökség védelmének egyik illetékesét, aki a "kulturális invázió" jelképének nevezte a Buddha-szobrokat. Mint mondta, a hatóságok nem fogják megengedni egy konkrét hit ilyen tárgyak általi terjesztését. Anszári nem közölte, eddig hány Buddhát koboztak el, de azt jelezte, hogy a "tisztogatás" folytatódik.
Vannak irániak, akik csak otthonuk vagy autójuk díszítésére vásárolnak Buddha-szobrokat. Azok többsége egyébként Kínában készül, és a Perzsa-öböl iráni szabadkereskedelmi övezetein keresztül jut be az országba. "Ahogy én látom, a vevőket nem érdekli a buddhizmus, csak dísznek veszik ezeket" - mondja Reza Szanai, aki ilyen szobrokat árul boltjában.
Egy vásárló, Mardzsán Arbabi azt mondta, ő személy szerint nem szereti ezeket, de a szüleinek "öt Buddha-szobruk is van otthon, egyszerűen mert szépnek tartják őket".
Az iráni alkotmány értelmében a keresztény és zsidó hit, valamint a zoroasztrizmus elismert vallás az iszlám mellett, amely utóbbi az ország hivatalos vallása. A törvény azonban kimondja, hogy általában minden nem-muzulmán jogait tiszteletben kell tartani.
Vannak iszlamisták, akik semmilyen szobor készítését nem támogatják, mert azt bálványok terjesztésének tekintik, 2010-ben neves iráni személyiségeket ábrázoló szobrok tűntek el Teherán utcáiról és tereiről. A feltevések szerint ez egy olyan - meg nem nevezett, az iszlámot szigorúan értelmező - csoport műve volt, amely tiltja az emberábrázolást a művészetben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


