Székelyzászló-ügy
Parlamenti állásfoglalást sürget a jobboldali ellenzék Romániában
A romániai ellenzékhez tartozó Demokrata Liberális Párt (PDL) azt kezdeményezi, hogy a román törvényhozás hétfőn foglaljon állást a magyar Országgyűléssel szemben a székelyzászló-ügyben.
2013.02.17 18:09MTICezar Preda, a PDL első alelnöke egy vasárnapi sajtótájékoztatón kijelentette, pártja "sajtónyilatkozat" elfogadását kéri a román parlamenttől. A nyilatkozat szövegjavaslatát a PDL már hétfőre elkészíti - idézte a Mediafax hírügynökség a politikust.
Preda egyben bírálta a Ponta-kormányt, amiért a külügyminisztérium "dadogásával és elkésett reakcióival" a székelyzászló-ügy újbóli fellángolását idézte elő.
Elmondta: pártja számára azzal telt be a pohár, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a budapesti Országházra. Úgy vélte, ezt a román parlamentnek kell egy villámgyors ülésen megvitatnia, és ennek végén olyan nyilatkozatot kell elfogadnia, amely immár nem tulajdonítható egyetlen pártnak.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, nagy hibának tartaná a román parlament állásfoglalását. "A székely zászló nem Románia hivatalos zászlaja, ezért nem hiszem, hogy hivatalos nyilatkozatokat kellene küldözgetnünk egymásnak" - jelentette ki az RMDSZ elnöke. Megismételte, álláspontja szerint mesterségesen gerjesztett problémáról van szó, amelyet csakis a párbeszéd oldhat meg, nem pedig a "hadakozó nyilatkozatok".
Georgica Severin, a román szenátus kulturális bizottságának szociáldemokrata elnöke az Agerpres hírügynökségnek elmondta, Romániának higgadtan kell kezelnie a székelyzászló-ügyet. Vigyáznia kell, hogy "ne öntsön olajat a tűzre", hiszen ezzel voltaképpen a választásokra készülő magyar kormányzat játékába szállna be - fogalmazott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


