Székelyzászló-ügy
Hargita megye prefektusa a zászlók levételére szólított fel
Adrian Jean Andrei, Hargita megye prefektusa hétfőn hivatalos átiratban szólította fel a megye polgármestereit, hogy távolítsák el településükön a közintézményekről a székely zászlót.
2013.02.11 16:12MTIAz Agerpres hírügynökség jelentése szerint a prefektus a marosvásárhelyi táblabíróságnak a zászlóra vonatkozó jogerős ítéletére hivatkozott. A táblabíróság tavaly szeptemberben érvénytelenítette a Hargita megyei tanácsnak azt a határozatát, amelyben a megye szimbólumává nyilvánították a zászlót.
Adrian Jean Andrei kijelentette: a törvényesség felügyelőjeként szólította fel a polgármestereket és a megyei önkormányzat vezetőit, hogy hajtsák végre a jogerős bírósági ítéletet, és vegyék tudomásul, hogy a közintézményekre nem tűzhető ki a székely zászló.
Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke az MTI-nek elmondta: az ítélet akkor válik hatályossá, ha szövege megjelenik a hivatalos közlönyben. Ez pedig még nem történt meg.
A tanácselnök hozzátette: a sajtóból tudja, hogy Kelemen Hunor Victor Ponta miniszterelnökkel készül egyeztetni a székely zászló kérdésében, és meg szeretné várni ennek az egyeztetésnek az eredményét. Megjegyezte, minden oldalról nyugalomra intették, és ő is úgy véli, meg kell várni, hogy lecsillapodjanak az indulatok.
Az Antena 3 hírtelevízió vasárnap esti beszélgetős műsorában mind Mircea Dusa védelmi miniszter, a kormány hargitai származású tagja, mind Radu Stroe belügyminiszter kijelentette, törvénytelen a székely zászló kitűzése a közintézményekre.
Az Agerpres hírügynökség közlése szerint Hargita megyében negyven polgármesteri hivatalon, 62 iskolán és több más középületen leng a székely zászló.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


