Korrupció miatt ítélték el
Első fokon jóváhagyták Nastase szabadlábra helyezését
Első fokon jóváhagyta az illetékes romániai bíróság a korrupció miatt elítélt Adrian Nastase volt román miniszterelnök feltételes szabadlábra helyezését - közölte kedden a Mediafax román hírügynökség.
2013.02.12 18:51MTIA volt kormányfő csaknem nyolc hónapot töltött le a júniusban kiszabott kétéves börtönbüntetésből. Jó magaviseletéért a jilavai fegyház illetékes bizottsága - ahol fogva tartják - feltételes szabadlábra helyezését javasolta. A bukaresti negyedik kerületi bíróság kedden jóváhagyta ezt a kérést, de a korrupcióellenes ügyészség fellebbezett, így a jogerős ítéletet várhatóan a bukaresti törvényszék fogja meghozni. Addig a volt kormányfőnek a börtönben kell maradnia.
A keddi tárgyaláson a korrupcióellenes vádhatóságot képviselő ügyész a fegyház javaslatának elutasítását kérte. Azzal érvelt, hogy Adrian Nastasénak az eddigi megnyilatkozásai - a börtönből a volt kormányfő többször blogbejegyzéseket írt - azt mutatják, hogy nem ismerte be bűnösségét. Az ügyész szerint ugyanis a volt kormányfő továbbra is azt állítja, hogy politikai indíttatású volt az elítélése.
Az ügyész megkérdőjelezte azoknak a könyveknek a tudományos jellegét is, amelyeket Nastase írt a börtönben. Ennek a szellemi tevékenységnek köszönhetően a fegyház mintegy 45 napot vont le abból a nyolc hónapnyi határidőből, amikortól Nastase szabadlábra helyezhető. A volt kormányfő eddig mintegy hét és fél hónapot töltött börtönben.
Június 20-án ítéltek el, de csak hat nappal később került sor rabosítására, mivel öngyilkosságot kísérelt meg, amelynek során nem sérült meg súlyosan.
Nastasét azért ítélték el, mert törvénytelenül gyűjtött pénzt 2004-es államfőjelölti kampányára magáncégektől.
Kapcsolódó írások:
- Hamarabb szabadulhat a börtönből Adrian Nastase volt román kormányfő
- Nastase ügyvédje: január végére szabadlábra helyezhetik a volt román kormányfőt
- Nem rövidítették le Nastase börtönbüntetését
- A törvényszéki orvostani intézet dönt Nastase börtönkórházba szállításáról
- Megosztja a román közvéleményt a Nastase-ügy
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


