A román politikai élet korruptsága
Nastase ügyvédje: január végére szabadlábra helyezhetik a volt román kormányfőt
Január végére feltételesen szabadlábra helyezhetik Adrian Nastase volt román miniszterelnököt, aki jó magaviseletű a börtönben.
2012.12.03 16:00MTIIon Cazacu hétfőn a bíróságon elmondta, hogy számításaik szerint 2013 januárjában tűzheti napirendre a jilavai börtön szabadlábra helyezésekkel foglalkozó bizottsága Nastase ügyét, hiszen akkor telik le az a határidő, amikor kérhetik már az elítélt politikus feltételes szabadlábra helyezését.
Az ügyvéd számításai szerint 35-36 nap múlva kérhetik Nastase szabadon engedését. "Azt akarjuk, hogy január végére Nastase újból otthon legyen családja körében" - mondta Cazacu, akit a Mediafax hírügynökség idézett.
Nastasét egy illegális kampányfinanszírozási ügyben befolyással való visszaélésben találta vétkesnek a román bíróság. Az elsőfokú ítélet indoklásához hasonlóan a jogerős végzést is azzal indokolta a bíróság, hogy Nastase a legmagasabb szinten testesítette meg a román politikai élet korruptságát, az igazságszolgáltatás pedig csak a letöltendő börtönbüntetéssel jelezhette a közvéleménynek, hogy képes érvényt szerezni a törvénynek. Natasét júniusban ítélte a bíróság két év letöltendő börtönbüntetésre.
A politikus rendkívüli fellebbezést is benyújtott a legfelső bírósághoz, amelyben a szabadon engedését kéri. Ennek tárgyalását január közepére halasztották Nastase ügyvédje kérésére. A védelem arra hivatkozott, hogy alaposan át akarja tanulmányozni a múlt héten közzétett jogerős végzés ötszáz oldalas indoklását.
Az ügyvéd azt is elmondta, hogy Nastase nem fogja kérni karácsonykor huszonnégy órára való szabadon bocsátását, hanem családja keresi fel a börtönben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


