Moszul városában
Tucatnyi ember halt meg két merényletben Irakban
Legkevesebb 12 ember halt meg az észak-iraki Moszulban hétfőn egy autós merénylő és egy ismeretlen orvlövész támadásában.
2013.02.12 08:15MTIAz öngyilkos merénylő robbanóanyaggal megrakott autójával egy katonai ellenőrző ponthoz hajtott a Bagdadtól 390 kilométerre északra fekvő Moszulban, és ott robbantotta fel rakományát, a merényletben rajta kívül nyolcan haltak meg, tizennyolcan pedig megsebesültek, köztük katonák is.
Egy másik incidensben egy hangtompítós fegyvert használó orvlövész agyonlőtte a város tartományi tanácsának egyik kurd tagját és további három embert - mondta el a rendőrség. A megszálló amerikai csapatok 2011 végi kivonulása óta újra felizzó erőszak megfigyelők szerint azzal fenyeget, hogy visszatérnek a felekezetközi gyilkosságok és merényletek, amelyekben irakiak tízezrei vesztették életüket 2006-ban és 2007-ben.
Az idén áprilisra kitűzött tartományi választások közeledtével érzékelhetően fokozódnak a vallási és etnikai feszültségek az országban. A síita Núri al-Máliki miniszterelnök kormányzása ellen tömegesen tiltakoznak az elégedetlen és kiábrándult szunniták, miközben súlyos ellentétek alakultak ki Máliki és a kurdok között is, akik Bagdadtól függetlenül kormányozzák észak-iraki térségüket.
A szomszédos Szíriában zajló konfliktus, amelyben többnyire szunnita lázadók folytatnak fegyveres harcot a síita Irán által támogatott Aszad-rezsim ellen, ugyancsak fokozza a felekezetközi ellentéteket Irakban és a szélesebb térségben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


