Mali
A francia légierő Gao központját támadta
A francia légierő az Észak-Maliban lévő fontos város, Gao központját támadta hétfőre virradóan, miután egy rendőrségi épületbe iszlamista fegyveresek vették be magukat.
2013.02.11 12:52MTIA támadásokat helikopterek hajtották végre. Reggelre lerombolták az épületet, de a szórványos lövöldözés nem szűnt meg a városközpontban. Kórházi források szerint sok iszlamista harcos elesett, de pontos adatokkal nem szolgáltak, és azt sem tudni, hogy mekkora a mali katonaság vesztesége.
Egy francia tudósító szétszóródott emberi testrészeket látott a helyszínen. Egy szemtanú erről azt mondta, hogy az épületben lévő szélsőségesek egyike felrobbantotta magát. Ezek a harcosok a Mozgalom a Nyugat-afrikai Dzsihád Egységéért (MUJAO) tagjai. Gaót január végén foglalták vissza a kormányerők francia támogatással. Az iszlamisták akkor elmenekültek, de az utóbbi napokban visszatértek.
Péntek óta két öngyilkos merényletet hajtottak végre eredmény nélkül, vasárnap délután pedig több órás összecsapást vívtak mali katonákkal. Orvlövészek is tevékenykednek a városban - mondta el egy helyi lakos. "Az ellenség mindenütt ott van, és a legkisebb lehetőséget is kihasználja.
A városban nincs áram, a lakosok nem mernek kimenni az utcára, a zöldségpiac zárva tart, és abban a kevés üzletben is majdnem teljesen üresek a polcok, amelyek kinyitottak" - számolt be. A vasárnapi összecsapások után ötszáz mali csendőr érkezett erősítésként a mali és francia katonák mellé. A külföldi tudósítók nagy csoportját vasárnap helikopterrel evakuálták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06