"Összeomlik a rendszer"
Assange: tegyék hozzáférhetővé az amerikai dróntámadások adatait
A pilóta nélküli harci repülőgépek, azaz drónok támadásaira vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását követelte egy interjúban a bizalmas adatok kiszivárogtatásával foglalkozó WikiLeaks portál alapítója.
2013.02.09 13:38MTIJulian Assange szerint "az amerikai rendszer összeomlását" jelzi az, hogy Washington önkényesen dönt a dróncsapásokról, beleértve akár amerikai állampolgárok megölését is.
A nyugati hatóságok elől Ecuador londoni nagykövetségén menedéket találó Assange - akinek csoportja több mint kétszázezer bizalmas táviratot és jelentést hozott nyilvánosságra az amerikai hadsereg iraki és afganisztáni tevékenységéről - az HBO televíziós hálózat WikiLeakset támogató műsorvezetőjének, Bill Mahernek adott videointerjút.
Ebben élesen bírálta Barack Obama amerikai elnök azon döntését, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel összejátszó amerikaiak is a dróntámadások célpontjává válhatnak. Különösen sérelmezte, hogy az erre vonatkozó döntések titkosak maradtak. Assange arra szólított fel, hogy bárki, aki hozzá tud férni az ezzel kapcsolatos fehér házi szabályokhoz és eljárásokhoz, lépjen kapcsolatba a WikiLeaksszel, amely - mint mondta - nyilvánosságra hozza a bizalmas dokumentumot, garantálva a közvetítő névtelenségét.
Az ausztrál állampolgárságú Assange hat hónapja kért és kapott menedékjogot Ecuadortól, de továbbra sem tudja elhagyni a dél-amerikai ország londoni képviseletét, mert Nagy-Britannia minden bizonnyal elfogná az ellene Svédországban - nemi erőszak miatt - kiadott letartóztatási parancs alapján. A 41 éves férfi elsősorban attól tart, hogy Stockholm kiadná őt az Egyesült Államoknak, ahol a kiszivárogtatások miatt életfogytiglani börtönbüntetés fenyegeti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


