Moszkva cáfolta ezt
Japán szerint két orosz harci repülőgép megsértette légterét
A japán védelmi minisztérium szerint két orosz harci gép csütörtökön megsértette az ország légterét. Moszkva cáfolta ezt.
2013.02.07 15:08MTIJosida Josihide japán külügyi szóvivő elmondta, hogy az eset Hokkaido szigetétől északnyugatra, Risiri-szigetnél történt. A két orosz Szu-27-es vadászgép egy percig tartózkodott a japán légtérben. Elfogásukra a japán védelmi erő gépei emelkedtek a levegőbe. A szóvivő hozzátette: nem tudni, hogy a légtérsértés szándékos vagy véletlen volt. A külügyminisztérium az ügyben hivatalos tiltakozást nyújtott be Oroszország tokiói nagykövetségénél.
Egy japán minisztériumi tisztviselő, aki kérte neve elhallgatását, azt mondta, nem tudni, hogy a történtek összefüggésben vannak-e azzal a tokiói kormány által támogatott tüntetéssel, amelyen csütörtökön követelték Oroszországtól a II. világháborúban elfoglalt, a Hokkaido szigetétől keletre fekvő egyik szigetcsoport visszaadását.
A Kuril-szigetek négy déli tagjáról: Kunasirról, Iturupról, Sikotanról és Habomairól van szó. Japán e területekre az orosz cári birodalommal 1855-ben kötött simodai szerződés alapján formál igényt. Ezek a szigetek azonban Japánnak a II. világháborúban elszenvedett vereségét követően a Szovjetunióhoz kerültek.
Moszkva azonnal cáfolta, hogy gépei behatoltak volna a japán légtérbe. Oroszország egyébként a hét elején, kedden hadgyakorlatot kezdett a Kuril-szigeteknél. A manőverekben a tüzérség, a légierő támadó egységei, a csendes-óceáni flotta hajói és a határőrségnek a Kuril-szigeteken elhelyezett állománya is részt vesz. Az orosz távol-keleti régió különböző fegyvernemeihez tartozó egységek feladatai között szerepel egyebek közt egy elképzelt mentési gyakorlat is: egy szerencsétlenül járt orosz hajó felkutatása és mentése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


