Dzsihádisták?
Terrorizmussal kapcsolatos letartóztatások Párizsban
Őrizetbe vettek kedd hajnalban Párizs közelében négy személyt, három francia-kongói és egy mali állampolgárt, akiknek feltételezhetően közük van egy, az afrikai Száhel-övezetbe dzsihádistákat toborzó hálózathoz.
2013.02.05 12:34MTIManuel Valls belügyminiszter a BFM hírtelevízióban elmondta: a belső elhárítás központi igazgatósága által elrendelt akció összefüggésben áll azzal, hogy a nigeri-mali határnál néhány hónappal ezelőtt letartóztattak egy francia állampolgárt, Cédric Lobót.
A 27 éves férfit Niamey-ben vették őrizetbe, amikor egy terepjárót és hamis jogosítványt próbált vásárolni. Az illető Maliba, Timbuktuba akart eljutni, hogy csatlakozzon a várost akkor még a hatalmuk alatt tartó iszlamistákhoz. A kedden őrizetbe vett négy személy és Cédric Lobo ugyanazt a mecsetet látogatta a Párizs közeli L'Hay-les-Roses nevű településen. A négy férfiről azt feltételezik, hogy a mecsetben toboroztak jelölteket a dzsihádhoz (szent háborúhoz).
A belügyminiszter arra figyelmeztette a dzsihád francia jelöltjeit, hogy az illetékes szervek "több tucat (francia) jelöltet azonosítottak Szíriában" és "néhány személyt a Száhel-övezetben". Ez utóbbiak az iszlamisták oldalán harcolnak Mali északi részén a francia katonák ellen. "Valószínűleg egy maroknyi francia is van a Száhel-övezetben" - hangsúlyozta Valls. "Több hónapja figyeljük ezt a hálózatot" - tette hozzá a miniszter.
Valls elmondta: annak ellenére, hogy a Maliban elindított francia katonai beavatkozás január 11-i kezdete óta nem növekedett a közvetlen terrorveszély Franciaországban, a rendőrség és a titkosszolgálatok nagyon éberek. Emlékeztetett arra, hogy tavaly szeptemberben Cannes-ban és a Párizs közeli Toryban sikerült egy hálózatot felszámolni, amely dzsihádistákat akart toborozni és az egyik fővárosi elővárosban, Sarcelles-ban egy zsidó élelmiszerbolt ellen merényletet követett el.
Valls jelezte: a kormány a közeljövőben folytatja a radikális imámok kiutasítását Franciaországból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


