Nemzeti Felszabadítási Hadsereg
Kolumbiai lázadók rabolhattak el német állampolgárokat
A Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) nevű kolumbiai lázadószervezet saját állítása szerint hetekkel ezelőtt az ország északkeleti részén elrabolt két német állampolgárt, akiket kémeknek tart.
2013.02.05 08:02MTI"Az ELN egységei Catatumbo térségében elfogták Uwe Breurt és Günther Otto Breurt, akik feltehetőleg német állampolgárok, és titkosszolgálati ügynökök, mert mindeddig nem tudták igazolni, hogy milyen okból tartózkodtak ezen a területen. Mindeddig senki és semmilyen intézmény nem jelezte, hogy eltűntek volna. A kémeket nem védi a nemzetközi humanitárius jog" - írta a szélsőbaloldali szervezet közleményében, amely hétfőn jelent meg honlapjukon.
Erre reagálva Juan Manuel Santos kolumbiai elnök szintén közleményben követelte a német állampolgárok szabadon bocsátását. Az ELN a második legnagyobb lázadószervezet az országban a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) után, több mint 40 éve létezik, és tagjaik száma mintegy 2500. Főleg az ország északkeleti részén aktívak, ahol jelentős a kokatermesztés és a kokaintermelés.
A bogotái német nagykövetség egyelőre nem fűzött semmit a lázadók közleményéhez. Az ELN január közepén elrabolt hat aranykereső szakembert - köztük egy kanadait és két peruit - az ország egy másik részén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


