Károsodott épület, roncsok
A szíriai tv képeket közölt az állítólagos izraeli csapásról
A szíriai televíziók olyan képeket sugároztak, amelyek a kísérőszöveg szerint a Damaszkuszhoz közeli kutatóközpont elleni izraeli légicsapás másnapján készültek, s amelyen járművek roncsai és egy mérsékelten károsodott épület láthatók.
2013.02.03 11:24MTIIzrael eddig még nem ismerte el hivatalosan a szerdai légicsapást, amely amerikai tisztségviselők szerint egy légvédelmi fegyvereket szállító konvojt ért Szíriában, a szállítmány címzettje pedig állítólag a libanoni Hezbollah radikális síita szervezet volt.
A szíriai hadsereg ezzel szemben azt hangoztatta, hogy az izraeli gépek egy tudományos kutatóközpontot lőttek a Damaszkusztól északnyugatra fekvő Dzsamraja térségében. Az első képek az állítólagos célpontról, amelyeket az al-Ihbáríja tévé közölt szombaton személykocsik, teherautók és katonai járművek összeroncsolódott maradványait mutatják, valamint egy épületet betört ablakokkal, megrongálódott belső helyiségekkel, de nagyobb szerkezeti károsodás nélkül.
A kísérőszöveg: "A dzsamrajai központ elleni izraeli agresszió következményei." Az állami televízió is közölt felvételeket a károkról. Bassár el-Aszad elnök rezsimje megtorlást ígért az izraeli támadásért, míg az ellene küzdő lázadók amiatt bírálták Aszadot, hogy nem reagál "az izraeli agresszióra".
A dzsamrajai bombázásról a szíriai felkelők képviselői korábban azt is állították, hogy a létesítmény ellen nem Izrael, hanem ők intéztek támadást. Egy amerikai tisztségviselő szerint az izraeli gépek SA-17 légvédelmi rakétákat szállító konvojt vettek célba, a teherautók közel voltak a dzsamrajai központhoz, és a csapás a járműveket és a létesítményt is érte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


