Müncheni konferencia
Hende Csaba az izraeli védelmi miniszterrel tárgyalt
Megbeszélést folytatott Hende Csaba honvédelmi miniszter Ehud Barak izraeli védelmi miniszterrel a magyar-izraeli együttműködés bővítésének lehetőségeiről szombaton a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.
2013.02.02 18:12MTIHende Csaba az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: a konferencia margóján több kétoldalú tárgyalást folytatott.
Hozzátette: az izraeli védelmi miniszterrel tartott mintegy félórás megbeszélésen elsősorban nem katonai együttműködésről volt szó, hanem a két ország közötti kapcsolatok elmélyítésének lehetőségeiről.
A honvédelmi miniszter elmondta, hogy az izraeli kezdeményezésre szervezett találkozón Magyarország nyitottságát hangsúlyozta, Ehud Barak pedig egyebek mellett felvetette, hogy a Lengyelországgal kialakított programok mintájára izraeli fiatalok Budapestre is ellátogathatnának a holokauszt történetének megismerése céljából.
A müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferenciára 90 országból érkeztek politikusok, szakértők és gazdasági vezetők. Az idei, sorrendben 49. tanácskozás a szokásosnál is nagyobb érdeklődés és magasabb szintű részvétel mellett zajlik - mondta Hende Csaba. A szombati programok között volt például egy ebéd, amelyet a védelmi minisztereknek tartottak. Ezen Christian Schmidt, a német védelmi minisztérium parlamenti államtitkára külön kiemelte Magyarország helytállását a NATO afganisztáni küldetésében, és méltatta, hogy Magyarország növelte hozzájárulását - mondta a honvédelmi miniszter. Egy másik fórumon a védelmi képességek csoportosításának és megosztásának lehetőségeiről folytattak megbeszélést, és ezzel kapcsolatban jó példaként említették a pápai nehézszállító légi ezredet - tette hozzá.
Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára a konferencián elmondott beszédében óvott attól, hogy az észak-atlanti szövetség európai tagjai a katonai kiadások csökkentésére használják fel az afganisztáni küldetés 2014-es befejezését. Ezzel összefüggésben Hende Csaba az MTI-nek elmondta: nem új gondolat, hogy súlyos veszélyeket hordoz magában a védelmi költségvetések további csökkentése. Már a tavaly májusi chicagói NATO-csúcson is felmerült, hogy legalább nominális szinten meg kell tartani katonai kiadásokat. Magyarország azonban nem csupán megtartotta, hanem növeli védelmi kiadásait. Az idén 3 százalékkal, mintegy hétmilliárd forinttal több pénz jut a honvédelemre, mint 2012-ben.
A források bővítésére igen nagy szükség is van, hiszen a Magyar Honvédség főbb haditechnikai eszközei néhány kivételtől eltekintve a Varsói Szerződés idejéből származnak, és cseréjük elkerülhetetlen - mondta Hende Csaba.
Kapcsolódó írások:
- Lavrov bírálja a Nyugat és a NATO válságkezelési politikáját
- NATO-főtitkár: nem szabad csökkenteni a katonai kiadásokat Európában
- Washington szabadkereskedelmi megállapodást szorgalmaz az EU-val
- Hende Csaba: hétmilliárddal nőtt az idei honvédelmi költségvetés
- A határ menti együttműködésről tárgyalt Hans Niessl és Hende Csaba
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Halálbüntetést helyezett kilátásba Trump az amerikaiak ellen gyilkosságot elkövető illegális migránsokkal szemben
- 18:23 Az IDF megölte az Iszlám Dzsihád egyik ciszjordániai parancsnokát
- 16:19 Varga Mihály: a magyar bankrendszer stabil és ellenálló
- 15:18 Nagy Márton: a gyors bérkonvergencia a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése
- 14:11 Orbán Viktor: három ponton avatkozunk be a gazdaságba
- 13:03 A Star Wars bemutatta az első transznemű rohamosztagosát
- 12:59 A lengyel tábornok Szentpétervár lebombázásával fenyegetőzik
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06